Aki ismernek minket, azok tudják, hogy szívügyünknek tekinthetőek a magyar vagy részben magyar projektek a blokklánc/kriptopénz/ICO térben. Az alábbiakban is egy ilyen projektről lesz szó. Korábban megkerestük a projekt vezetőit néhány kérdéssel, íme a válaszok:

Az ENVIENTA egy magyar kezdeményezésű projekt, amely a fenntartható társadalom érdekében megoldás-csomagot kínál, a jelenleg elérhető technológiák ötvözésével.

  1. Honnan jött az ötlet és a név az ENVIENTA projekthez? Inkább a projekt „szociális” (oktatás, lakhatás) vagy inkább a „technikai” része motivált benneteket?

Kiss Gábor: A projekt neve egy betűszó, ENVIsioning & ENcouraging Technological Alternatives, magyarul alternatív technológiák támogatása már az ötlet megszületésétől. A társadalmi és szociális rendszerek fejlődése a múltban is szorosan összefüggött a technológia fejlettségi szintjével, de utóbbi inkább a narratíva, így önmagában csak a kereteket, a lehetőségeket adja meg. Habó Péter alapító tagunk fejében 2009 körül ötlött fel a gondolat, hogy új narratívaként kezdeni kellene valamit a nyílt forrású technológiákkal, azonban a projekt hosszú ideig alvó fázisba került. Péter 2015-ben találkozott az ENVIENTA non-profit szervezet 4 további alapítójával Gran Canaria szigetén (Spanyolország), hogy az ENVIENTA projektet együtt megtöltsük értelmes tartalommal és a technológiai fejlesztéseket az ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság szolgálatába állítsuk.

2. Egészen pontosan mit jelent az, hogy non-profit szervezetként működtök?

Kiss Gábor: Tulajdonképp a szervezet fordított piramis jellegű felépítése és az így megvalósítható közösségi kontroll az ami itt lényeges, a non-profit jelleg az mindebből következik. Egy ilyen szervezethez szinte bárki csatlakozhat, aki késztetést érez velünk dolgozni, nem tartunk állásinterjúkat sem. Ha bárki azonosulni tud céljainkkal, tárt karokkal várjuk, így azonban nagyobb hangsúly kerül az egyéni kezdeményezőkészségre és felelősségvállalásra. Kezdettől úgy éreztük, hogy a nyitottság, a nyílt forrású szemlélet szervezeti szinten is meg kell jelenjen, céljaink megvalósításához pedig nagyobb létszámra és átjárhatóságra lesz szükség a szakmák és tevékenységi területek közt is, mint általában az egy pár fős, zárt startup cégnél látható. Így mindezt szerettük volna egyszerűbbé tenni. Az ENVIENTA emelett cég formában is működik, hiszen vannak olyan kereskedelmi jellegű tevékenységeink, melyek ezt megkívánják, másrészt a projekt támogatásában gondolkodó befektetők számára olykor értelmezhetetlen egy igen dinamikusan változó közösségre bízni bizonyos management feladatokat, így ezt a szerepkört az angliai ENVIENTA LTD tölti be.

3. Eddig hány tagja/szimpatizánsa van a non-profit szervezetnek?

Kiss Gábor: Szimpatizánsokból tulajdonképp sosem volt hiány, követőink száma is napról-napra nő világszerte, most kb. 8-10 ezer körül mozog. Ez nem tűnik soknak, de ahogyan az emberek kezdik megtapasztalni a nyílt forrású szoftver- és hardverfejlesztések térnyerését az élet minden területén, úgy nyernek értelmet projektünk célkitűzései is – vagyis hogy a közösségi alapú, nyílt forrású kutatás-fejlesztésé és innovációké a jövő. Operatív csoportunk sokkal szűkebb, kb. 30-40 fős. Attól függően, mely területeket kell erősíteni a létszám itt is organikusan változik, átrendeződnek munkacsoportok. Általánosságban elmondható, hogy az ENVIENTA tagjai igen elkötelezett szakemberek, napi szintű együttműködésünket pedig baráti légkör jellemzi. Ez annak fényében is örömmel tölt el, hogy vannak akikkel még sosem találkoztam élőben, hiszen a projekt kezdettől fogva teljesen online működik.

4. Mondanátok valamit az ENV tokenek mögött álló infrastrukturális beruházásokról, innovációs terekről, közösségi műhelyekről, és gyártóegységekről? Miért és miben más ez az ICO kibocsátás, mint a többi?

Kiss Gábor: Az ENVIENTA egy olyan paradigma előszele, ahol a világszerte rendelkezésre álló tudásanyagot a helyi körforgásos gazdaságok támogatására használjuk fel. Ezt hívjuk kozmo-lokalizációnak. A gyakorlatban ez az elosztott helyi gyártásban jelenik meg, melyet egy bárki által, bárhol elérhető szoftverplatform és applikáció támogat.

Az infrastrukturális beruházásoknál azért fókuszálunk a gyártóegységeket is magukba foglaló innovációs terekre és makerspacekre, mert itt képződnek le a gyakorlatba átültethető technológiai megoldások, illetve ezek prototípusai. Ugyanez visszafelé is működik, a helyi startup inkubációs tevékenység és a lakosság bevonása az alkotás folyamatába azt eredményezi, hogy a platformra folyamatosan érkezhetnek újabbnál-újabb innovációk műszaki tervei, melyeket aztán a világ egy más pontján lehet újrahasznosítani.

Mivel az egész rendszer szoftverrel és infrastruktúrával együtt nyílt forrású – és mert a platformhoz helyi szinten bárki csatlakozhat innovátorként, gyártóként, forgalmazóként, beszállítóként, vásárlóként, stb. – egy végtelenül skálázható és decentralizált, felhő-alapú innovációs és gyártókapacitást kapunk végeredményül.

Az eddigiekhez kapcsolódik egy oktatási program is, hiszen a decentralizált gyártói hálózat részben a környezeti fenntarthatóságot, az erőforrások jobb helyi kihasználtságát, illetve a helyi munkaerő megtartását, képzését is szolgálja. Továbbá semmiképp sem célunk a fogyasztói kultúra további térnyerését támogatni. Így az épp aktuális helyi lakosságot inkább bevonjuk az értékteremtés helyi folyamataiba, mely során megtanuljuk, hogyan lehet helyi erőforrásokra támaszkodva, zéró emisszió és újrahasznosítás mellett, a tömegtermelés helyett a szükségletek kielégítését megoldani.

Az itt bemutatott ENVIENTA kozmo-lokalizációs rendszer tulajdonképp egy lokális és globális célok elérését egyaránt szolgáló, kulturális alapú gazdaságfejlesztési program. Az ENV token az együttműködő felek közti értékcserében és az automatizált tranzakciókban kap szerepet. Gyakran merül fel kérdésként mi adja egy, a semmiből létrehozott cryptovaluta értékét? A tranzakciók önmagukban nem, bár kétségtelen, hogy egy csereeszköz annak használatával is nyerhet értéket, a belé helyezett bizalomra építve és az “elfogadóhelyek” számának növekedésével – ezt láthatjuk pl. a Bitcoin esetében. Az ENV tokennek mindemellett azonban a mögöttes erőforrásokban, infrastruktúrában, az innovációs és gyártókapacitásban a termékportfólióban és a szellemi know-how-ban rejlő érték adja hosszú távon a fedezetét.

Az ENVIENTA ICO egy eszköz arra, hogy fejlesztési programunkat útjára indítsuk.

5. Milyen szakemberek állnak az ENVIENTA projekt mögött, tekintettel arra, hogy szakfeladatok (oktatás, építés, projekt menedzsment, stb.) is vannak bőven a projektben?

Kiss Gábor: Közösségi vállalkozás révén az ENVIENTA csapata a szokásostól eltérően igencsak kiterjedt, több rétegből álló decentralizált munkacsoport, melyet számos tiszteletreméltó tanácsadó is támogat.

Kiss Gábor – megbízott vezető, alapító, Váraljay Gabriel – kommunikáció és marketing, társalapító, Szilágyi Attila – fejlesztés vezető, Platform, Fazekas László – platform és blokklánc fejlesztő, Molnár Máté – szoftver és multimédia fejlesztő, Koszecz Sándor – szervezet fejlesztő, innovációs hub vezető, MakerSpace, Gajdács Krisztián – vezető hardverfejlesztő, EcoHouse, Varbai Marianna – képzési program vezető, Education, Dr. Kása Ferenc – jogi képviselő, Sergey Sevantsyan – piackutatásért felelős vezető, Huszár Noémi – közösség- és rendezvény szervező, Berki Róbert – ellátási láncért felelős vezető

A management mellett további munkatársaink és tanácsadóink itt tekinthetők meg: http://ico.envienta.com/team

6. Kaptatok-e/nyertetek-e bármilyen állami vagy üzleti támogatást, tekintettel a projekt elemek start-up jellegére?

Kiss Gábor: A projekt komplexitását tekintve nem alkalmas nagyobb startup támogatások elnyerésére, bár több ilyen inkubátor programban vettünk részt (Climate Launchpad, DesignTerminál, Y-Combinator, OuiShare), illetve ha el is nyerünk kisebb összegeket, egyszerűen nem elegendő a teljes ökoszisztéma fejlesztésre. Szinte kivétel nélkül arra kértek minket mindenhol, hogy egyszerűsítsük le a projektet, fókuszáljunk egyes termékek gyártására, vagy csak a szoftver fejlesztésre, esetleg az oktatási programmal kezdjünk valamit. És végül, hogy törekedjünk összefoglalni egy mondatban mi az ENVIENTA.

A startup inkubátor programokról általánosságban elmondható hogy azok hatásköre szűk. A csakis kizárólag profittermelésre fókuszáló befektetői szempontrendszer még nem képes magába integrálni az ökológiai és társadalmi célokat, illetve azt az interdiszciplináris szemléletet, mely a globális problémák megoldását tenné lehetővé a tudományterületek átjárhatóságával és az azok közti együttműködések támogatásával – mindezt egyetlen projekten belül. Következésképp egyszerű kérdésekkel operál, és erre egyszerű, egymondatos válaszokat vár, amikneki mi nem tudunk egyelőre megfelelni. A startup programok közt üdítő kivétel a Social-Digital Innovation, melynek alapítói mára az ENVIENTA advisory board-ban is helyet kaptak.

Azért döntöttünk az ICO mellett, mert a működéshez szükséges token ökoszisztéma kiépítésével, esélyünk nyílik tágabbra nyitni a potenciális befektetők körét is. Egy nemzetközi közösségi összefogás mellé országhatárokon átívelő közösségi finanszírozás is társulhat, illetve ma még rövidebb idő alatt elnyerhetőek nagyobb támogatások.

Egy ígéretes vállalkozás nemcsak vízióval, validációval, célcsoporttal stb. rendelkezik, hanem már működő, eladható termékkel vagy szolgáltatással is. Mindezt egyszerűen kell átadni és kommunikálni. Megfogadva a jótanácsokat, végül sikerült egy-egy termékre, szolgáltatásra szűkíteni a tevékenységünkkel kapcsolatos kommunikációt. Ebből egyszerűsítésből divíziók születtek, amiket már egyszerűbb volt kommunikálni, mégis az egész részeit képezik, így nem elvesznek a projektből, hanem integrálthatóvá teszik annak egyes részeit. Időközben felépül az EcoHouse intelligens otthon rendszerünk, életre kelt a termékfejlesztési divízió, a Kollabor Makerspace és a hozzá kapcsolódó oktatási program pedig adaptálhatóvá válik bárki számára. A szoftverplatformjaink fejlesztései támogatják az előző területek munkáját, célcsoportunkat pedig szervezett közösségi programokkal és workshopokkal várjuk – ahol törekszünk kész válaszok helyett inkább a megfelelő kérdéseket feltenni, a megoldásokat pedig együtt találni meg.

7. Mi kell tudni az ENVIENTA Magazinról?

Váraljay Gabriel: Ahogy minden ICO esetében evidens volt, hogy mediumon kezdjük a blogolást (SEO, kulcsszavazás stb.), de mellette biztos ami biztos alapon nevezzük úgy, hogy biztonsági mentésként és a branding miatt párhuzamosan fut egy http://envienta.net (melynek magyar verziója az http://hu.envienta.net) oldal is. Ez gyakorlatilag a magazin, hiszen a saját híreinken túl, különböző kategóriákra bontva a fenntartható életmóddal, az alternatív gazdasággal és az exponenciális technológiákkal kapcsolatos információkat is megosztunk.

8. Honnan ismeritek a „white paper”-en feltüntetett ENVIENTA Team tagokat? Önkéntes vagy fizetett munkát végeznek a projektben?

Váraljay Gabriel: Az ENVIENTA az 5 fős kis csoportból nőtte ki magát arra az ICO-khoz képest nem szokványos méretre amit most láthatunk. Megjegyzem több embernek van köze az ENVIENTA-hoz, mint amennyit a wp felsorol. Ennek oka épp az, hogy a jelenlegi üzleti modellekbe nem nagyon illik be ez a fajta szervezeti forma. Viszont ahogy Vágvölgyi Gusztáv közösségi vállalkozás fejlesztő tanácsadónk mondaná: ez a jövő. A tagokat a magánéleti, vagy szakmai múltunkból “verbuváltuk” össze, de nem volt ritka az sem, hogy az internetes megjelenésünknek köszönhetően találtak ránk és vették fel velünk a kapcsolatot olyanok, akik ma már oszlopos tagjai a csapatnak. Csak, hogy példákat is említsek, Tóth Gábor aki a rendezvényeinken segít nagyon sokat a régen még dél-koreai életemről írt blogomon keresztül ismerte meg az ENVIENTA-t. Koszecz Sándort pedig még a közösségi média marketing tanácsadói korszakomból ismertem és egy teljesen más ismeretségen át került be az ENVIENTA-hoz. Tudom klisének fog hangzani, de valahol minden összefügg és összeér és a megfelelő személyek és segítség akkor érkezik meg, amikor a legjobb az időzítés. Próbáltam már ezt mindenféle más módon is megmagyarázni, de folyamatosan igaznak bizonyul ez a szabály.

Gyakorlatilag mindenki önkéntes ( core team is), csak egy ötletnek hála elindult egy olyan folyamat, amely a jutalmazásokat pENV tokenben oldja meg. Ennek a tokennek jelenleg még nincs értéke, nevezzük pontrendszernek. Token ökoszisztémánk egyébként sarkalatos összetevője a bányászat. A tokeneket a PoW és a PoS rendszerekkel ellentétben viszont humán erőforrás hozzáadásával (szellemi és fizikai jellegű munka), természeti és egyéb erőforrás megosztással (pl. termőföld, megújuló energia, élelmiszer, stb.) illetve a szerszámok és termelőeszközök megosztásával (fúrógép, 3D nyomtató, stb.) lehet majd “bányászni”. Az önkéntes munka és hozzájárulás így folyamatosan átalakul az ENVIENTA token ökoszisztéma élő, lélegző erőforrás-alapú gazdaságát támogató gyakorlatává. A hozzájárulások önkéntes jellege ezzel párhuzamosan megmaradhat, hiszen nem célunk mindent tokenizálni, amit nem szükséges, avagy amire nincs kifejezett igény. Az ENV tokenre nem is elsősorban fizetőeszközként, vagy valami ellenértékeként tekintünk, hanem az erőforrásokat valós időben reprezentáló adatként, melyeket a jövőbeni mesterséges intelligencia rendszerek lesznek képesek a projekt tervezés során alkalmazni.

9. Mikorra tervezitek a token kibocsátást és mit kell róla tudni?

Váraljay Gabriel: A token kibocsátásról annyit, hogy a private sale már zajlik a szokásos módon (SAFT, KYC, +30% bónuszok). És itt kiemelném Fazekas Laci blockchain fejlesztő barátunk szerepét, akinek az ötlete az volt, hogy a beígért ENV tokenek előtt mi lenne ha már mindenki aki jogosult már most kaphatna az úgynevezett “place holder” tokenből. Így elmaradna az a fajta frusztrációs érzés, hogy “oké elutaltam az ETH-t és most várakoznom kell, mert csak egy ígéretet kaptam”. Nálunk ez gyorsabban történik, hiszen a befektetők pENV tokeneket kapnak az ERC20-as walletjükbe, amelyet az ICO után 1:1-ben ENV tokenre váltunk. A pre-sale augusztus 28.-ra tervezzük, a crowd sale pedig szeptember 18.-án startol el.

Köszönjük az interviewet.

Forrás: digitalcash

Válaszolj