Sokan úgy tekintenek a nyílt forráskódra, mint építési tervek publikálására, miután azok elkészültek – hogy mások tanulmányozzák és felhasználják azokat. De valójában nem igazán erről szól a történet, legalábbis az esetek többségében nem. Különösen a szoftver világában nem, ahol a “nyílt forráskód” fogalma megszületett.

A nyílt forráskódú munkamenetekről

Inkább úgy kellene a nyílt forráskódú munkára gondolni, mint egy hétköznapi projektre, ahol egyedül vagy csapatban dolgozunk, egy kis különbséggel: mindezt nyíltan tesszük.

Amikor egy csapattal dolgozunk egy céges projekten, egyetemen vagy hobbiprojekten, az információt és az erőforrásokat megosztjuk, amire a csapatnak szüksége van ahhoz, hogy a munka elkészüljön. Ez adatlapok, tervezési fájlok, szoftverkód, protokollok, listák, döntések megosztását jelentheti. Az információt elérhetővé tesszük az együttműködő felek részére szerkeszthető formában, hogy felhasználhassák, frissíthessék, vagy alkalmazzák azt.

A nyílt forráskóddal ugyanezt tesszük, csak nyilvánosan és állandóan. A projektmegbeszélések, a fájlok és erőforrások nyilvánosak és hozzáférhetőek. Nem utólag válik publikussá. Nem írunk e-mailt, hogy aztán később nyilvánossá tegyük, hanem azt egy nyilvános levelezőlistára küldjük.

OSCEdays és OSCE egyesület.

Így dolgozunk az OSCEdaysen és az OSCEdays egyesületnél. Nem használunk e-mailt, a fórumunkat használjuk. A fórumunk a menedzsment eszközünk. Itt a munkánkat áttekinthetően, nyíltan, bárki által követhetően végezzük a közösségben. A találkozók, projektadatok, erőforrások, protokollok, tervezési fájlok, megbeszélések… mind nyilvánosak (a személyes és partneradatok kivételével).

Ha átgörgetünk a fórumon, láthatjuk a városkategóriákat. Elérhetőek a helyi közösségek számára, amik hasonló nyílt munkafolyamatot szeretnének alkalmazni a helyi eseményeik és tevékenységeik részére, ahogy azt néhány szervező tette tavaly is. Például: Berlin, Barcelona, London, Bécs és Mouans-Sartoux.

OSCEdays Forum
A kihívásokra ugyanez alkalmazható. Ha egy kihívást posztolunk egy fórumba, ne úgy gondoljunk erre, mint műsorszórásra. Gondoljunk erre úgy, mint a feladat strukturálására és arra, hogy lehetővé tesszük a csapatok részére, hogy dolgozzanak rajta, tehát a munkakörnyezet megszervezésére. Ez az, ami az információt tényleg hasznossá teszi.

A nyílt forráskódú együttműködés munkafolyamatának előnyei

Íme néhány példa arra, milyen előnyei, illetve hatásai lehetnek az ilyen típusú munkának (a mi esetünkben az OSCEdays-en):

  • Üres postafiókok: kerüljük a túlzott emailezést! Az OSCEdays (majdnem) teljes egészében az e-mail fiókokon kívül történik. Felkeressük a fórumot, ahol az OSCEdays munkának szenteljük az időt, és nem keverjük össze más projektekkel, egyéb dolgokkal.
  • Jobb kapcsolatfelvétel az új együttműködőkkel: amikor új emberek csatlakoznak, nem kell minden alkalommal elmagyaráznunk a dolgokat. Mivel minden nyilvánosan dokumentált – csak linkeket adunk, így ők maguk megtalálhatják, megtanulhatják hogyan dolgozunk és milyen feladatok vannak éppen. Az emberek felvétele így sokkal könnyebb. Sokkal befogadóbbak tudunk lenni. De az információ azok részére is elérhető, akik amúgy nem is kérték volna, de így mégis részévé válhatnak mindennek, mert az információ elérhető.
  • Könnyebb későbbi időpontban dolgozni: a nyílt munka arra ösztönöz, hogy világosan és tisztán dolgozzunk a kezdetektől, különösen ha azt akarjuk hogy mások ezt átlássák. Ez hasznotokra válhat a jövőben.
  • Kiegyensúlyozott erőviszonyok: “A tudás hatalom.” Gyakran az adott projekt kapcsán a legtöbb ismerettel rendelkező egyfajta hatalmi szereppel bír. Ez a személy túl fontos! Amikor minden nyilvánosan elérhető, bárki képes elérni ezt a szintet, így a hatalomnak ezen a szinten csökken a jelentősége. A projekt stabilabb, kevesebb a hibalehetőség, az egyes személyeket könnyebb helyettesíteni, így a projekt megbízhatóbb és kevésbé hierarchikus.

Az OSCE Days munkafolyamat egy nagyszerű tapasztalat. Kezdetekben kicsit nehezebb volt megtanulni, hogyan működik a fórum mert a technológia amit használunk (discourse) nagyon erőteljes. De megéri keresztülverekedni magunkat rajta. Biztos vagyok benne, hogy a nyílt forráskódú munkafolyamat hatékonyabbá tesz minket. Az OSCEdays egy összetett projekt, és a rendelkezésünkre álló véges erőforrásainkkal nem lehetett volna ilyen messzire jutni egy zárt munkafolyamatban.

Az elmúlt évtizedekben láthattuk, hogy a nyílt forráskód válik a szoftverfejlesztési modellek legfejlettebb formájává.

Ennyit az általános bemutatásról. Amennyiben mélyebben belemerülünk, új kérdések és lehetőségek merülnek fel, amik a nyilvános munkából fakadnak; például az eszközökre amiket használunk, vagy az engedélyezési gyakorlatokra vonatkozóan. Ezekről is írni fogunk a jövőben, de ha nem szeretnétek várni addig, itt van egy kis olvasnivaló a Nyílt forráskód dokumentációjáról a nyílt forráskódú tematikájú naptárból, ami megmutatja az “elágazás” technikáját.

-

Bővebben: Dokumentáció & Nyílt forráskódú együttműködés

Nem, ez nem nyílt forráskód!

Néhányan azt mondják majd, hogy amit itt leírtunk, az NEM nyílt forráskód. És persze, ha jégpályán játszunk focit gyepszőnyeg helyett, az már nem lesz foci. Új szabályokat kell létrehozni, míg mások érvényüket vesztik. Az új dolgokat érdekes megvalósítani. Az emberek különböző ruhákat akarnak hordani, és így tovább. Az eddigiektől egészen különböző játékban találhatjuk magunkat .. De legbelül ugyanaz marad, mint amikor valahogyan focizni kezdünk egy jégpályán a fű helyett.

Forrás: oscedays.org


2017. június 8-án kerül megrendezésre az Open Source Circular Economy Days, vagyis a Nyílt Forrású Körforgásos Gazdaság létrehozását szorgalmazó nemzetközi rendezvénysorozat, amelyhez az Envienta nonprofit szervezet, illetve az Életfa Kulturális Alapítvány is csatlakozott. A “Közösségi jövő – A tudásmegosztás napjai” elnevezésű tematikus programot Budapesten a Dürer Rendezvényház 3-as termében szervezzük. Az eseményről itt tudhat meg többet.

A szerzőről

Kapcsolódó bejegyzések

Válaszolj