A sok évtizedes kormányzati erőfeszítések és a társadalmak egyöntetű akarata ellenére, ugyanazok a problémák merülnek fel, de egyre erőteljesebben. Ennyi folyamatos kudarc után el kell gondolkodni azon, hogy biztosan jól látjuk a valóságot? Nem ülünk fordítva a lovon? A “Közelkép, távolkép megatrendekkel” – Dr. Németh Tibor, az OSCE Days egyik előadójának elemzése – a szükséges elvi alapokkal foglalkozott. Cikksorozatunk mai fejezete hat gyakorlati fejleményt, un. megatrendet vesz szemügyre, illetve összegzi a mondanivalót.

A népesség létszámának a megatrendje

A közvélekedés szerint a Föld lakosságának alakulását kétféle veszély fenyegeti.

Dr. Németh Tibor közgazdász, pénzügyi szakközgazdász, megatrend-kutató, docens, Eötvös József Főiskola, Baja

• A fejlődő világban súlyos túlnépesedés tapasztalható. Ez a félelmeink szerint alapvetően fenyegeti a Föld eltartó képességét.

• Ugyanakkor a fejlett társadalmakat egyre inkább a lakosság un. „elöregedése” jellemzi, ez a többség szerint nagymértékben veszélyezteti a munkaerőforrásokat és a nyugdíjasok jövőbeli eltartását. Az „elöregedés” fogalom azonban nagyon különös. Valójában csak azt jelenti, hogy az emberek nem halnak meg korábban.

Vizsgáljuk meg ezeket az általános közvélekedéseket most a megatrend oldaláról. A lakosság alakulását két tényező együttesen határozza meg.

• A nők teljes termékenységi rátája (TTR), vagyis az, hogy élete során egy nő, átlagosan hány gyereket hoz a világra.

• A lakosság átlagos élettartama, tehát, hogy átlagban mennyi ideig élünk.

Az emberiség történelme erről sok mindent elárul. 14-15.000 évvel ezelőtt a Földön mintegy 10 millió gyűjtögető ember élt. Ezután fokozatosan megkezdődött az emberi termelés korszaka. A következő hosszú évezredek alatt a Föld népessége lassan egy milliárdra növekedett. A 19. század elején pedig elindult a gépi termelés kora. Ez eleinte rendkívüli növekedést váltott ki. Mintegy 200 év alatt az emberiség létszáma hétszeresére növekedett, tehát látszólag igazolható a túlnépesedéstől való félelem.

Tegyük most magunk elé a TTR, és az élettartam trendjeit.

Forrás: UNDATA (2011)

Az ENSZ által készített ábra 1950 és 2010 között az egész Földre mutatja a TTR alakulását, 2010 után pedig a várható előrejelzést olvashatjuk. Az ábrából azonnal szembetűnik két nagyon fontos jellemző. A TTR mutató rendkívüli gyorsasággal zuhan a teljes Földön. A kutatók előrejelzése szerint pedig 2020-tól a TTR egyre inkább kettő alá esik, ami egy emberöltő múlva feltétlenül népesség fogyáshoz fog vezetni. Érdemes megfigyelni ennek a trendnek a fontosabb részleteit is.

Forrás: United Nations Secretariats (2005)

Látható, hogy a fejlettség függvényében az egyes régiók között fázis különbségek vannak, de ennél sokkal fontosabb, hogy mindegyik ugyanabba az irányba tart. Pl. Afrika 2005-ben ott tart, ahol Ázsia volt 1975-ben, de mindketten ugyanarra haladnak.

SZÜLETÉSKOR VÁRHATÓ ÉLETTARTAM A VILÁG RÉGIÓIBAN

Forrás: Grutz Katalin tanulmánya (mfk.unideb.hu)

Ez az ábra pedig azt mutatja, hogy 1950-2005 között az egész Földön, illetve az egyes főbb régiókban hogyan alakult a várható élettartam. Emellett feltünteti a 2005 utáni várható előrejelzéseket is. Ebből látszik, hogy a teljes Földön szakadatlanul növekedett az élettartam, de az egyes régiókban, a fejlettség függvényében fázis különbségek vannak.

E két ábrát együtt vizsgálva világossá válik a Föld népesedési trendje. Az összegzett népesség 2050-re mintegy 9-10 milliárddal tetőzik, majd csökkenésbe fordul át. Ezzel megtaláltuk az időlegesen hatalmas népesség robbanás, majd a népesség csökkenés, és „elöregedés” okait. Ameddig a TTR csökkenésénél jobban növekszik az élettartam, addig a népesség növekszik, és fordítva. A TTR mutató, mint látjuk, szakadatlanul, és mindenütt csökken. A fejlett országokban sok helyen már kettő alá esett. Az élettartam növekedésének azonban – a javuló egészségügy, a jobb ellátás, a háborúk csökkenése és más változások ellenére is – van biológiai felső korlátja. Életkor növeléssel csak egy darabig ellensúlyozható a TTR csökkenés, kettő alatt viszont már automatikusan fogy a lakosság, akármilyen magas is az élettartam.

Éppen ez következik be a pillanatnyi túlnépesedési és elöregedési trendekben. Az emberiség létszáma mintegy 15 ezer év alatt – a rettenetes éhínségek, járványok, betegségek ellenére is – százszorosára növekedett. A gépi korszak belépésével egy ideig hatalmas létszámemelkedés történik, mert az életkörülmények hatására robbanásszerűen javul az élettartam, de már látszik, hogy rövidesen ez átfordul Föld népességének a csökkenésébe. Természetesen azok a régiók, ahol később következik be a TTR kettő alá csökkenése, ott kissé tovább tart a növekedés, de végül az egész Földön mindenütt zsugorodni fog az emberiség létszáma.

A népesség alakulásának a megatrendje:

A gépi korszak kibontakozásával eleinte a TTR mutató folyamatos csökkenésének, illetve a várható élettartam növekedésének a trendjei együttesen a népességnövekedés irányába mutatnak. Később, amikor tovább csökken a TTR, viszont az élettartam növekedése lelassul, s fokozatosan leáll, akkor a Föld népesedése megállíthatatlanul esni kezd.

Ezzel a kétfokozatú trenddel a lakosság és a társadalmak nem képesek megbékülni. Szakadatlanul igyekeznek ebbe beavatkozni, s a szűkebb részleteket a kedvük szerint alakítani. Pl. a kínai „egyke törvény”, a magyar családtámogatások, a migránsok európai becsalogatása stb.. Ezek az intézkedések hozhatnak ugyan bizonyos lokális, korlátozott, és rövid távú eredményeket, de érdemben nem képesek visszafordítani, sőt, még megállítani sem a megatrendet. A Föld népessége mindenképpen átfordul csökkenésbe.

A pénzbeli növekedés megatrendje

A gazdaság növekedését már nagyon régóta pénzben mérik az emberek. Ez természetes, hiszen a felszínen a rendelkezésre álló pénz dönti el, hogy mennyit tudunk fogyasztani, mekkora a hatalmunk, milyen jövő előtt állunk, hogyan tudjuk az utódok életét biztosítani. A minél több pénz birtoklása az embereknél, megkérdőjelezhetetlen öncéllá vált. Az egyének és nemzetek egyaránt a folytonos, és erőteljes pénznövelésre törekednek. Ha ez lassul, vagy visszaesik, akkor ezt súlyos hibának látják, és mindenáron „gazdaságélénkítést” követelnek. Csak akkor tekintenek sikeresnek egy embert, vállalkozást, vagy a politikát, ha az megfelelően növeli a pénzét. Ha azonban kissé távolabbról szemléljük a pénznövekedést, akkor láthatjuk, hogy ez elsősorban nem az emberek napi akaratától, törekvéseitől függ, hanem ennek is határozott trendje van.

A növekedési trendek évszázados alakulása

A gazdasági növekedés évezredekig csak nagyon lassan csordogált. A gépek 19. századi megjelenése azonban ezen a téren is óriási változáshoz vezetett. A gépek térfoglalása legkorábban, abban a néhány gazdaságban indult el, ahol megvoltak ehhez az elégséges befogadási előfeltételek. Volt némi műszaki szaktudás, volt bizonyos számú, legalább alapszinten iskolázott lakosság, létezett kezdetleges infrastruktúra, és társadalmi viszonyok. Ezekben az országokban a belépő ember-gép rendszer hirtelen óriási gazdaságnövekedést indított el. A gépi termelés szinte berobbant a korábbi, emberi termelés addig megszokott világába. A korabeli élenjáró gazdaságokban teret foglalt a gép, ami hatalmas infrastruktúrát, gyárépületeket, gépi felszereléseket, megfelelő oktatási rendszert és egyebeket követelt meg. Kialakultak a világ műhelyei, amelyek nemcsak a saját országukat, hanem az egész Földet elárasztották a termékeikkel.

A korai fejlett gazdaságokban a növekedés felgyorsulása önerősítő folyamattá vált, és polarizálta a világot. Ahol már elkezdődött a gépi termelés térfoglalása, ott egyre nagyobb előnyre tettek szert, akik viszont megrekedtek a gépek előtti szakaszban, azok egyre jobban leszakadtak. A fejlett világban ez a rendkívül gyors növekedés-intenzív szakasz addig tartott, amíg náluk a gépi termelés egybefüggő rendszerré nem vált. Ezután fokozatosan átfordultak a fejlődés-intenzív szakaszba, ami a növekedés folyamatos lassulásához vezetett. Később – mintegy 100 éves fáziskéséssel – a fejlődő világban is elindult a gépek térfoglalása. Ezzel, itt is beindultak a növekedést gyorsító erők. Elkezdett határozottan csökkenni a technológiai lemaradásuk, itt is önerősítő folyamatok indultak be az iskolázottságban, az infrastruktúrában, a vagyonok tőkévé válásában, a társadalmi viszonyokban. Ma már egyre inkább a fejlődő gazdaságok válnak a világ műhelyeivé. Ők is beléptek a növekedés-intenzív szakaszba, amely náluk is addig tart majd, ameddig az ember-gép rendszer ott is egybefüggővé nem válik. Ezután majd ők is átfordulnak a saját fejlődésintenzív szakaszukba, ami náluk is lassuláshoz fog vezetni.

A gépi civilizáció növekedés-intenzív és a fejlődés-intenzív szakaszai egymástól eltérő természetűek. A növekedés-intenzív szakaszban erőteljes a technológiai fejlődés, emellett igen erős a gazdasági növekedés, a pénzbeli gyarapodás is. Fejlődnek és egyúttal növekednek. A fejlődésintenzív szakaszban viszont megmarad a fejlődés, de ez már alig jelenik meg a pénzbeli gyarapodásban, növekedésben. Fejlődnek, de már egyre kevésbé növekednek, szinte leállnak. Jól bizonyítják ezt a növekedési trendek számai is.

15 FEJLETT ÉS 15 FEJLŐDŐ ORSZÁG5 GDP NÖVEKEDÉSI DINAMIKÁJA

Forrás: The Conference Board: Total Economy Database, September (2010): http://www.conference-board.org/data/economydatabase

Az ábra egymást metsző két görbéje önmagáért beszél. Úgy 1970-ig a fejlett országok csoportja még a növekedés-intenzív szakaszban volt, ezután lassan átfordultak a fejlődés-intenzív szakaszba. A térfoglaló gazdaságoknál a 20. század eleje, közepe körül jelent meg érdemben a gépi termelés. Emiatt egyre határozottabban bekerültek a növekedés-intenzív szakaszba. A növekedési olló az ezredforduló vége felé már látványosan szétnyílt a javukra. A 2007 körül kibontakozó válság is eltérően érintette a két csoportot. A térfoglalók növekedési dinamikáját nem törte meg, miközben az egybefüggők látványosan csökkentek.

ÖT FEJLETT ÉS KÉT FEJLŐDŐ NAGYHATALOM GAZDASÁGI SÚLYÁNAK ÉVSZÁZADOS VÁLTOZÁSA

Forrás: http://www.rug.nl/research/ggdc/data/total-economy-database/ http://www.index.hu/gazdasag/vilag/2012/07/12/a_vilaggazdasag_2000_eve

Az évszázados fáziseltolódás növekedési hatásának a vizsgálatához a ma is létező öt legnagyobb egybefüggően gépesített gazdaságot és a két legnagyobb, egyértelműen térfoglaló gazdaságot választottuk ki. A két csoport növekedési dinamikája mintegy 150 éves fázis eltolódásban lévő két „szinusz görbét” mutat. Ha az évtizedenkénti értékeket vesszük szemügyre, akkor pedig kirajzolódik a gazdaságtörténelem. Az emberi termelés évezredeiben nem volt sokszoros termelékenységi különbség a kínai, angol, indiai, német kézműves, földműves között. Ezért a korabeli nagyhatalmak gazdasági súlya nagyjából lakosság arányos volt. Ez mutatkozott meg még az 1800-as évek elején is. Az öt legnagyobb mai egybefüggően gépesített gazdaságban korán megkezdődött a növekedés-intenzív szakasz, ami ugrásszerű pénzbeli növekedéssel járt. Ez a huszadik század közepéig tartott, amikor ismét lassú fordulat kezdődött. A század utolsó évtizedeiben az egybefüggő világ már egyértelműen a lassuló, fejlődés-intenzív szakaszba került, a térfoglalók pedig a gyorsuló növekedés-intenzív szakaszba. Ennek a fordulatnak a következtében a térfoglaló világ két óriása elkezdte a történelmi felzárkózást, pontosabban a visszazárkózást az egybefüggő világhoz. Napjainkban fokozatosan ledolgozza a korábban felhalmozódott 100-150 éves késedelmet, a gépi technológiai hátrányt. A növekedés-intenzív és a fejlődés-intenzív világ egymás melletti működése kölcsönösen felerősíti az eltérő növekedési jellemzőiket. A térfoglalók növekedését tovább gyorsítja az egybefüggőktől érkező technológia, és termelőtőke, akikét viszont tovább lassítja az, hogy már nem képesek betölteni a „világ műhelye” szerepet, sőt egyre inkább termék felvevőkké válnak.

A gazdaság pénzbeli növekedésének a megatrendje:

A gépi termelésbe mutató átmenetben először növekedés-intenzív, majd fejlődés-intenzív szakasz bontakozik ki. A növekedés-intenzív szakasz addig tart, amíg berendezkedik a gépi termelés. Amikor viszont már egybefüggővé válik a gépi civilizáció, akkor a gazdaság átfordul a fejlődés-intenzív szakaszba, ahol folytatódik a fejlődés, de folyamatosan lassul a gazdasági pénzbeli növekedése.

Napi harcok a pénzbeli növekedésért

Sem a társadalmak, sem a politika nem képes beletörődni, ha a pénzbeli várakozásaik lassulnak. Ilyenkor persze nem a törvényszerű trendeket kezdik vizsgálni, sőt, többnyire nem is tudnak róluk. Helyettük mindenáron „gyors és azonnal ható” bevált ötletekkel, vagy csodaszerekkel próbálkoznak. Állami eszközökkel fel akarják pörgetni a gazdaságot (pl. pénzpumpa, adócsökkentés). Más versenytárs országok rovására „élénkítik” a hazai gazdaságot, korlátozzák a behozatalt, erőltetett állami vásárlásokat indítanak, kamatot vágnak stb.. Sokszor megpróbálják „ellesni” más országok sikereinek a titkait, hogy azokat a maguk számára lemásolhassák. A törvényszerűségeket észre sem veszik, és csak a szűk, kis részletekre irányuló napi fogásokat keresik. Ezek hozhatnak bizonyos részleges, napi eredményeket, de a megatrendet megállítani és megfordítani nem tudják.

A reáliák növekedési megatrendje

A mai emberek elsősorban pénzben mérik a gazdaság teljesítményét, növekedését. A gazdasági növekedést azonban nem csak a pénzben mérhetjük, hanem az ún. reáliákban, vagyis abban, hogy mennyi és milyen konkrét javakat, szolgáltatásokat állítanak elő. A reáliák a gazdaság legfontosabb jellemzői, mert ezek mutatják meg, hogy mennyi élelem, ruházat, eszköz és egyéb áll a rendelkezésünkre. Ezért a reáliákban mért növekedés megatrendjét is érdemes áttekinteni, megismerni. Tudjuk, hogy rengeteg jól kidolgozott statisztika áll a rendelkezésünkre, amelyek részletesen bemutatják az acél, olaj, cement, autó, szállítás, laptop, ruházat és egyéb jószág előállításának a számait. Ezek a számok valóban nagyon hasznosak a gazdaság vizsgálatához, és a napi döntésekhez. A megatrend megismeréséhez azonban csak nagyon kevés segítséget adnak, hiszen a javak óriási többsége állandóan változik, egymással csereszabatos, rendkívül nagy a kereskedelme, évről évre új termékek jelennek meg, tehát ez egy nagyon diffúz világ. Ezért szinte semmit nem mond a megatrendről az, hogy egy-egy ország mikor, miből, mennyit állított elő. A javak egy szűk hányadánál ugyan előfordul, hogy azok természeti megjelenési formája sokáig, nagyjából összehasonlítható marad. Ilyenek az acél, cement, üveg, az fa, néhány agrártermék stb.. De még ezeknél is kétséges, hogy a tíz évvel ezelőtti jószág összehasonlítható-e a maival. A reáliák trendjeit ezért csak egyetlen, bár áttételes eszközzel vizsgálhatjuk. Ez pedig az energia. Ez mutatja meg, hogy hosszú időtávon, és az egész Földön, ezen belül a főbb csoportokban, összegzetten miként alakul a reális javak termelése.

Az energia közvetett megatrendje

Az OECD nagyjából azonos az egybefüggően gépesített gazdaságok csoportjával,6 a nem OECD pedig a térfoglaló világgal. Ezért az energia megatrendjét jól közelíti, ha külön választva az OECD és a nem OECD országok összegzett felhasználását vizsgáljuk.

Forrás: U.S. Energy Informations Administration, International Energy Outlook (2011)

Az ábra 1990 és 2008 között mutatja az OECD és a nem OECD országok külön-külön összegzett energia felhasználását. Eszerint az OECD csoport energia felhasználása csaknem stagnál, miközben hatalmas mértékben növekedik a nem OECD országok felhasználása. 2035-re kiterjesztve az ábra a további energia előrejelzéseket mutatja. Eszerint 2035-re a nem OECD országok energia felhasználása mintegy a duplája lesz az OECD-nek. Ez a trend azt mutatja, hogy ameddig az egybefüggő világban hosszú időtávon lényegében stagnál az energiafogyasztás, addig a térfoglaló világban gyorsan emelkedik.

A reáliák megatrendje:

Az energia felhasználás trendje megmutatja, hogy a térfoglalás időszakában folyamatos a reáliákban mért gazdasági növekedés, az egybefüggő gépi világban viszont ez lelassul, szinte megáll.

A reáliák és az emberek várakozásai

Az emberek nem veszik tudomásul, sőt, nem is ismerik a reáliák megatrendjét. A nagy többség úgy gondolja, hogy az ő országában nem csak pénzben, hanem konkrét reáliákban is határozottan növekednie kell a gazdaságnak. Főleg a dolgozók, valamint az ágazatban érintett vállalkozások követelik ezt. Nagyon rossz néven veszik, ha a hazai autógyártás, a hústermelés, szénbányászat, vagy a hajóépítés hanyatlik, ha ezeket kiviszik az országból. Megkövetelik, hogy a politika otthon védje meg, lendítse fel a reáliákat. Úgy tekintik, hogy ez is csupán állami akarat kérdése, csak okosan kellene lépni. Emiatt nagyon népszerűek az ilyen politikai irányzatok. Szinte minden fejlett országban felmerül az „újra iparosítás” eszméje, mert a választók úgy gondolják, hogy az ipar hazai hanyatlását a korábbi kurzusok felelőtlen, rövidlátó, nemzetellenes politikája okozta. Már évtizedek óta hangosak az újra iparosítási remények, valójában azonban semmi nem lett belőlük, hiszen a valóságot a megatrendek mozgatják, nem az emberek vágyai.

Magyarországon is jól ismertek ezek a gondolatok. Sokat hallhatunk a buszgyártás feltámasztásáról, a magyar hadiipar reneszánszáról, a már bezárt bányák újranyitásáról és hasonlókról. Különösen jó példa erre a paksi atomerőmű tervezett újjáépítése. A kormány tervei szerint, ha beindul a Paks II, akkor Magyarország az előállított áramot majd jól hasznosítja az európai piacon,

és tetemes bevételre tesz szert. A Paks II. programról nagyon széleskörű, és heves szakmai viták folynak. Sokan vitatják az árát, még többen a környezeti következményeket, de kevés szó esik a majdani eladhatóságról. A fő kérdés azonban az idő. Ha minden a tervek szerint megy, akkor 2035 környékén kezd érdemben működni az új erőmű. Ezután mintegy 50 évig termelné az áramot, hiszen az atomerőművet másra nem lehet használni. Az OECD trendjéből és más prognózisokból viszont látható, hogy az európai piacon már nem lesz számottevő energia konjunktúra, különösen nem a nukleáris forrásokból.

A munkaszükséglet megatrendje

Az emberi termelés korszakának az évezredei alatt a népesség fenntartásához állandó és többnyire nagyon sok, nehéz emberi munkára volt szükség. Dolgozni kellett a javak előállításáért, a család körül, és a kisközösségekben egymás segítéséért. Amikor az időjárás engedte, akkor szinte mindenki a mezőn volt, vagy a műhelyben dolgozott. Amikor pedig erre nem volt lehetőség, akkor a ház körül dolgoztak. Ebben a korban – a szűk elitet kivéve – az emberek túlnyomó többségének az élete a kemény és kitartó munkáról szólt. Dolgozott a gyerektől az aggastyánig mindenki, aki erre képes volt. A Föld néhány szerencsésebb vidékén ezt kevesebb munkával is meg tudták oldani (pl. a halban gazdag területeken, és néhány trópusi vidéken), de az emberiség többsége rákényszerült a folyamatos munkára. A rendkívül nehéz, és kitartó munka ellenére is a lakosság létfeltételei sokszor nagyon keservesek voltak. Gyakori volt a tömeges éhhalál, a fagy, a nyomor, a járványok. Hosszú évezredek alatt az emberi munka módszerei, eszközei, technológiái változtak, de csak nagyon lassan, fokozatosan javultak az életviszonyok. Ez a sok ezer éves nehéz, és állandó munka nagyon mélyen rögzült az emberek gondolkodásában.

Magától értetődőnek gondolták, hogy:

• Minél többet és szorgalmasabban dolgoznak az emberek, annál biztosabb a megélhetésük.
• A javakat az emberi munka termeli.
• „Aki nem dolgozik, az ne is egyék”.

Ebben a korszakban, ez a közfelfogás tökéletesen megfelelt a valóságnak, és ezt támasztotta alá a vallás és az erkölcs is.

Változás a gépek belépése után

A 19. század elején azonban alapvető fordulat indult be a javak előállításában, mert az emberi munka mellett megjelent a gép is. Ez fokozatosan kezdte átvenni az embertől a munkát. Eleinte elsősorban a szállításban, illetve a nehéz testi munkában jelent meg a gép, majd a finom műveletekben, a precizitásban, a pontosságban, az automatikus ellenőrzésben és minden másban. A 21. század elejének rendkívüli újdonsága, hogy megszülettek az intelligens gépek és robotok.

A gépi technológia hirtelen sokezer-szeresére növelte a termelést, miközben fokozatosan kezdte kiszorítani az emberi munkát. Az embereknek egyre kevesebbet kellett dolgozni, ugyanakkor egyre több és jobb minőségű jószág állt a rendelkezésükre. Az emberi munka szakadatlan zsugorodását jól mutatja az elmúlt kétszáz év. A mérsékelt égövben a dolgozók eleinte évi 3000-3500 órát dolgoztak a gazdaságban, emellett továbbra is sok munkát igényelt a háztartás. Később viszont mindkét területen egyre kevesebb emberi munkára volt igény.
A statisztikai bizonyítás azonban korlátozott, mert nem lehet korrekten és megfelelő módszerekkel bemutatni a fejlődő országok helyzetét, és a háztartásokban végzett munkát. Ezért az alábbi két ábrával csak a 15 legnagyobb, egybefüggően gépesített gazdaság munkaszükségletének a 60 éves alakulását vizsgálhatjuk.

Forrás: http://www.rug.nl/research/ggdc/data/total-economy-database/ http://www.index.hu/gazdasag/vilag/2012/07/12/a_vilaggazdasag_2000_eve

Mindkét ábra jól mutatja, hogy az elmúlt 60 évben a gazdaságban, mind az egy lakosra, mind pedig az egy dolgozóra jutó munkaszükséglet szakadatlanul és erőteljesen csökkent. Ma egy dolgozó mintegy fele munkaidőt végez, mint 150-180 éve. A 21. század első éveiben tovább gyorsult ez a folyamat. Európa több országában már évi 1200-1500-ra esett vissza a munkaidő.

Az emberi munkaszükséglet megatrendje:

A gépi termelés megjelenésével és folytonos bővülésével ugrásszerűen javulnak a létfeltételek és szakadatlanul csökken az értelmesen felhasználható emberi munka.

Új korszak, régi felfogás

Már több mint száz éve új, gépi korszak bontakozik ki. Az emberek azonban alig képesek elszakadni a több ezer éves régi felfogásuktól. A társadalom még mindig a régi sémákban gondolkodik, és cselekszik, holott a valóság minden eleme ellentmond annak.

Az emberek óriási többsége még ma is úgy gondolkodik, mint régen:

• Azt hiszik, hogy a tetszésük szerint lehet értelmesen növelni az emberi munka terjedelmét, csak ehhez az államnak okosabban kell „munkát teremteni”.

• Úgy tekintik, hogy a javakat továbbra is az emberi munka hozza létre. Ha nem dolgoznak elég sokat az emberek, akkor romlik a megélhetésük.

• Ma is magától értetődőnek tartják, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”.

• Szinte mindenki aggódik az egyre kevesebb munka miatt. Féltik a megélhetést, az erkölcsöket, rettegnek a bűnözéstől, az elzülléstől.

Ezt a nagyon mélyen rögzült közfelfogást egyelőre az sem rendítette meg, hogy ennek tökéletesen ellentmond a valóság. A munkaszükségletet nem az emberek akarata „teremti”, hanem a technológia állapota határozza meg. Minél fejlettebb a gépi technológia és a kapcsolódó tudomány, annál jobb az ellátás, és annál kevesebb emberi munkára van szükség. Ennél többet nem lehet értelmesen dolgozni. A javakat az egyre erősödő gépi technológia és a csökkenő emberi munkavégzés együttesen állítja elő. Éppen azokban a társadalmakban élnek jobban és dolgoznak kevesebbet, ahol magas szinten van a gépi technológia. A munka sok évtizedes hatalmas zsugorodása sem igazolta az emberiség romlását, erkölcsi elzüllését, a megélhetés csökkenését. Korunk embere semmivel sem rosszabb, züllöttebb, erkölcstelenebb, és szegényebb, mint a pirkadattól napestig robotoló elődei, sőt sokkal jobban él, műveltebb és tájékozottabb.

A valóság, és a mélyen gyökerező közgondolkodás közötti szakadékot a társadalom úgy próbálja kezelni, hogy egyszerűen nem vesz tudomást az átfogó trendekről, hanem elmerül a szűk, elszigetelt, napi részletekben. Folytonosan az egyes elkülönült országokra koncentrál, és csak azt figyeli, hogy ott mi történik egy-két hónap, vagy év távlatában. A részletekbe merülve az emberek mindig találnak olyan önigazoló magyarázatot, amely látszólag megfelel a régi felfogásuknak, vágyaiknak. Nagy örömmel szemlélik, amikor egy-egy új üzemet átadnak, de nem látják, hogy ezzel többnyire más gyártók mennek tönkre. Megünneplik, ha a munkanélkülieknek úgymond „munkahelyet teremtenek”, de észre sem veszik, hogy emiatt sok aktív dolgozó válik feleslegessé.
Az új korszak és a régi gondolkodás közötti szakadék nagyon komoly károkkal, veszteségekkel jár. A társadalom nem fogta fel, hogy már a 19. század óta új világ felé indultunk. Ellenkezőleg, óriási erőforrásokat fordít arra, hogy a régi módon oldja meg a mai problémákat. Emiatt gyakran próbálnak felesleges munkahelyeket teremteni, az új technológiák alkalmazását megakadályozni, vagy más országoktól „elcsábítani” a munkahelyeket.

Időnkét az is előfordul, hogy ideiglenesen, és lokálisan munkaerőhiány alakul ki. Ekkor sem gondolják végig a hosszú távú trendeket, hanem csak a saját ország pillanatnyi gondjaira próbálnak napi megoldásokat találni. Jól példázza ezt az elmúlt egy-két év európai helyzete. Sok ország idegen munkaerő behozatallal kísérletezik, és elfelejtik a már kétszáz éve tartó megállíthatatlan trendeket. Valójában a jelenlegi „veszedelmes munkaerőhiány” sem jelent gyökeres fordulatot, ez csupán a trenden belül megszokott, egy-két éves, „ciklikus rezgés”. Különösen groteszk a munkaerőhiánytól való félelem ma, amikor már nagyon sokszor évtizede megtapasztalhattuk a ciklikus rezgéseket. Ne feledjük, hogy csak egy-két évvel ezelőtt szűnt meg a világgazdaság történelmének a második legnagyobb válsága, amikor sok tízmillió európai ember vált munkanélkülivé.

A hagyományosan gondolkodó társadalmak megpróbálják észre sem venni, kikerülni a trendet, és csak a számukra ismerős saját, szűk, napi érdekekre keresnek részmegoldásokat. Ezekkel ittott meg lehet oldhatni részproblémákat, de a megatrendet a maga útjáról letéríteni lehetetlen. A társadalmak minden múltba révedő, önbecsapó részlet törekvése ellenére a munkaszükséglet megatrendje hosszú távon, az egész világra vetítve megállíthatatlanul csökken, miközben a javak előállítása egyre bővül.

A természeti környezet megatrendje

Nagyon sokat tudunk a természeti környezet részleteiről, de szinte semmit sem tudunk ennek az összefüggő megatrendjéről. Az egyének, társadalmak, államok egyaránt keresik a válaszokat, a megoldásokat. Többnyire úgy, hogy igyekeznek részleteket kiragadni, másokat okolni a bajokért és ennek a terheit maguktól elhárítani. Évtizedek óta heves viták folynak arról, hogy ki ezért a felelős és mások mit tegyenek a javulásért. Természetesen sokkal több az ünnepélyes elígérkezés és a fennen hirdetett elv, és sokkal kevesebb a tevőleges gyakorlat.

A fejlődő országok a Nyugatot okolják, mert túl sok természeti erőforrást használnak fel a megszokott jólétükhöz. Ezért vissza akarják szorítani a „nyugati hedonizmust”. A fejlettek, pedig azt vetik a fejlődők szemére, hogy ott hirtelen nagyon sok milliárd ember kezdi nyakló nélkül utánozni a nyugati modellt, de ezt nem lehet a Föld minden lakójára kiterjeszteni. Sokan a saját, megszokott hagyományaikat, életmódjuk igyekeznek fenntartani (pl. a japánok és norvégok a bálnavadászatot, az amerikaiak az olcsó benzint). Mások nem akarják a világ egészéért feláldozni a napi profitjukat, munkahelyeiket, ezért ragaszkodnak a fosszilis energiához.

Ma az emberiség ún. szuverén nemzetállamokban gondolkodik, és cselekszik. Látszólag nagy hangsúlyt kap a világ nemzeteinek a környezetvédelmi összefogása. Évtizedekig tárgyalnak róla, majd ünnepélyes megállapodások születnek. Ezek azonban csak az önkéntes résztvevőkre terjednek ki, a többiekre nem. A megállapodások is arról szólnak, hogy mi az a közös minimum, amit mindannyian el tudnak fogadni. Ugyanakkor nem ritka, hogy egy-egy résztvevő később kihátrál az elfogadott megállapodásból, ha változik a pillanatnyi érdeke, politikája.

Az egész világon erősödő környezeti mozgalomban is rengeteg álom, romantikus, de értelmetlen vágy jelenik meg. Sokan hangsúlyozzák a helyi élelem előállításának, a kézműves termelésnek, az önkéntes szegénységnek az eszméjét. „Légy szerény, visszafogott, csak a feltétlenül szükséges dolgokat használd”. Ezek mind szép gondolatok, csak egy baj van velük. A gyakorlatban megvalósíthatatlanok, mert a technológia másfelé tart.

Környezeti folyamatok

A világ érzékeli a környezeti állapotok romlását, de azt kaotikus, összefüggéstelen dolognak látja, ezért nem képes céltudatosan, koncentráltan cselekedni. Pedig már évtizedek óta megfelelő módszerrel tudjuk vizsgálni a világ természeti környezetének az alakulását. Ez az ökológiai lábnyom módszere.

Ha időben és térben messziről, sok évtizedes távolságból és az egész Földre kiterjedően vizsgál- juk a természeti környezetet, akkor határozott trendeket láthatunk, és észrevesszük „a fától az erdőt”. Ehhez ismét a megatrend módszert alkalmazzuk, és áttekintjük a 15 egybefüggően gépe- sített és a 15 gépi térfoglaló országban az ökológiai lábnyom alakulását.

A következő két táblázatban azt vizsgáljuk, hogy összességében, valamint egy főre vetítve miként alakul az ökológiai lábnyom.

Forrás: http://www.footprintnetwork.org/en/index.php/GFN/page/trends/

Az egyes elszigetelt országok és évek eseményei még azonos csoporton belül is komoly eltéréseket mutathatnak. Az együttes és hosszú távú trend azonban markánsan kirajzolódik. Az egybefüggő csoportban az ökológiai lábnyom összegzett értéke az elmúlt 50 évben szinte alig változott. A csoport magasról indult. 1960-70 között még erőteljes volt az ökológiai lábnyom növekedése. Ne feledjük, hogy ekkor még, közülük több országban nem teljesedett ki az egybefüggő gépi korszak. 1970-2000 között, azonban lassan megállt az ökológiai lábnyom emelkedése, az utóbbi évtizedben pedig esni kezdett.

A térfoglaló csoportban viszont teljesen más trend bontakozik ki. Nagyon lentről indul az ökológiai lábnyom, de egyre erősebben emelkedik, sőt 2000-től már a térfoglalók csoportjában nagyobb a környezet szennyezése. Mára az egybefüggő csoport környezeti terhelése magas, de érezhetően csökken, míg a térfoglalóké alacsony, de gyorsan emelkedik. Ha az egy főre jutó trendeket vizsgáljuk, akkor is hasonló eredményekre jutunk. A térfoglaló világ alulról indult, de nagyon intenzíven növekszik az egy főre jutó ökológiai lábnyom. 50 év alatt ez több mint a duplájára, fejenként egyről két hektárra emelkedett. Az egybefüggő csoportban pedig határozottan érvényesült az egy főre jutó ökológiai lábnyom stagnáló, majd csökkenő trendje.

Mindkét csoportban egyaránt megjelenik a hosszú távú kettős trend. Eleinte drámai romlás, majd egyre erősödő javulás. Az utóbbi 50 évben több országban megtörtént ez az irányváltás. (Pl. Japán, Dél-Korea) A romló trendeknél természetesen nem emberi, vagy politikai tévedésekről, alantas rosszindulatról van szó, hanem tőlünk független törvényszerűségekről. Amikor a gépesítés elfoglalja a teret, akkor gyorsan romlik a környezeti helyzet. Ugyanez történt a 19. században, Angliában, az USA-ban, Németországban, stb. Amikor pedig már kialakul az egybefüggő gépi korszak, akkor javulnak a trendek. Ezt a kétütemű folyamatot feltartóztatni nem lehet.

A természeti környezet kettős megatrendje:

A gépi korszak térfoglalásakor hatalmas mértékben romlik a természeti környezet, vagyis emelkedik az ökológiai lábnyom. Az egybefüggő gépkorszak kiteljesedése után azonban elkezd javulni a természeti környezet, tehát csökken az ökológiai lábnyom. A kettős trendet megváltoztatni, vagy megfordítani nem lehet.

Mit tehetünk?

Korunk legfontosabb, egyben legveszélyesebb jellemzője a természeti környezet kettős alakulása. 2016-ban a Föld már augusztusban elhasználta azt a biokapacitást, amit egy év alatt a természet pótolni tud. Van esély a javulásra, de nem magától, nem automatikusan. Ha lassúak, rövidlátóak, önzők vagyunk, esetleg hibázunk, akkor lehet, hogy az emberiség nem éli túl ezt a kort. A megatrend azonban világosan megmutatja, hogy mi az, amit valóban tennünk lehet, és kell. A természeti környezet nem az egyes nemzetállamok ügye, ezt nem is lehet ezen a szinten értelmezni. Sem a széndioxid, sem a vízszennyezés, sem pedig a biológiai kapacitás romlása nem áll meg a határoknál. Ebből következik, hogy a nemzeti szuverenitásoktól el kell szakadni és a kérdést a Föld egészének kell kézbe venni. A nemzetállami akaratokat alá kell ennek rendelni, más út nincs.

A családformák megatrendje

A szociológia több családtípust különböztet meg. Számunkra a három legfontosabb a nagycsaládos háztartások (több nukleáris család él együtt), a nukleáris család (szülők és gyerekek), és az egyszemélyes háztartások.

A gépi termelés kora előtti évezredekben az emberiség stabilan, és életfogytig ezekben a családokban élt. Ezt a stabilitást kikényszerítette az emberi termelésen alapuló paraszti, illetve a kézműves, vagy szolgáltató életmód. Szigorúan ezt támogatta a társadalom, a kisközösség, a vallás és az erkölcs. A gépi termelés kibontakozását követően – a XIX.-XX században azonban fokozatosan, de egyre nagyobb mértékben megbomlik ez a modell. A családformák változását közvetlenül az generálja, hogy a gépi korszakban egyre kevésbé van szükség az életfogytig tartó családi stabilitásra, ezért az emberek elkezdik javítani az életminőségüket, ehhez igazítják az együttélési szokásaikat, érzelmi kapcsolataikat. Természetesen a változásoknál vannak bizonyos fejlettségi, vallási, fázis eltolódási és más eltérések, de az egész Föld megatrendje mindenütt ugyanabba az irányba mutat. A továbbiakban főleg a hazai és európai változásokat nézzük meg, kitekintve az USA-ra. Ezek mindegyike jól mutatja a családmodell változásának a világtrendjét.

Az együttélések pluralizációja

A hetvenes évekig a hazai családviszonyokban a tartós házasságban élők domináltak. Az 1970-es népszámláláskor a családok közel 90 százaléka ilyen volt. Ekkor kezdődött el az együttélések pluralizációja, a családformák sokféleségének kialakulása. Az elmúlt ötven év jó mutatója az átlagos háztartásméret változása. 1960 és 2010 között 3,1-ről 2,36-ra csökkent az egy háztartásban élők száma. Magyarországon, a párkapcsolaton alapuló együttélések aránya is folyamatosan csökkent, 1970 és 2011 között 75%-ról 65%-ra. Emellett az addig domináns házasság mellett áttörést jelentett az alternatívát jelentő élettársi kapcsolat elterjedése.

Európában a 25-34 éves nők kétharmada él párkapcsolatban, közel azonosan a különböző országokban. A párkapcsolatokon belül azonban az élettársi viszonyban élők aránya nagyon különböző az egye országokban. (Szlovákiában 3%, az észak-európai országokban és Franciaországban 40% körüli). Magyarországon a 25-29 éves fiatalok körében 2011-ben már többen éltek élettársi kapcsolatban, mint házasságban.

A párkapcsolatok törékenysége

A válások aránya folyamatosan emelkedik. 1978 óta a hazánkban megszűnt házasságok éves száma meghaladja a házasságkötések számát. Magyarország a válások arányával a közepes európai országok közé tartozott. A válások emelkedésének a következménye az egyszülős családok és az egyedül élők arányának a növekedése. Nagyon figyelemreméltó hazai trend, hogy a házasságoknak kb. a fele marad fenn, ezért a népességet két nagy csoportra bonthatjuk:
• akik életüket egy házasságban, tartós társsal élik le
• és akiknek az életében több a partner és az egyedüllét.

Az egyszülős családok

A magyar egy szülős családok száma több okból is nőtt. Egyrészt gyakoribb a válás, és a különélés, másrészt pedig egyre több nő szül gyereket párkapcsolat nélkül. Ők két csoportból kerülnek ki, a karrierrel rendelkező, jómódú középosztályból, valamint a szegény fiatalokból. A déli országokban nagyon alacsony az egy szülős családban élő gyerekek száma. Magyarországon az egyszülős családban élők aránya 1970 és 2011 között 7%-ról 14%-ra nőtt. A 15-18 éves gyerekek 40%-a élt már ilyen családban.

Az egyedül élők

Az egyedül, egy személyes háztartásban élők aránya Magyarországon 1960 és 2011 között folyamatosan nőtt 5%-ról 14%-ra. Közéjük tartoznak azok, akik a saját akaratukon kívül maradnak egyedül, de a szinglik is. Minden európai országban, és Amerikában is erőteljes ez a trend. Jól mutatja ezt, az egy személyes háztartások arányának az amerikai alakulása.

Forrás: Bachman, D. Barua, A. (2015): Az egyszemélyes háztartások száma és megoszlása http://dupress.deloitte.com/dup-us-en/economy/behind-the-numbers/single-personhouseholds-and-changing-american-family.html

A szingliség, az önállóság és a kapcsolat új normáit kereső un. „látogató párkapcsolat” (LAT), sokak számára vonzó életformák. Északés nyugat-európai országokban ezek népszerűbbek, mint Keletvagy Dél-Európában. Az életfogytig tartó családi életforma vonzerejének a visszaesése, a házasságon kívüli együttélési formák terjedése főleg a fiatalok körében erős. Ez döntő tényező, hiszen ők határozzák meg a tendenciák jövőjét. A következő kettős grafikon második fele jól mutatja a 20-34 éves fiatalok törekvéseit

Forrás: OECD (2011): Doing better for families.

A családformák megatrendje:

A gépkorszak megjelenésével és kibontakozásával folyamatosan terjed és erősödik a hagyományos, életfogytig tartó családformák felbomlása és újak megjelenése.

Az emberiség nehezen veszi tudomásul ezt a megatrendet. Az egyházak, a társadalom, az erkölcs többnyire küzd a hagyományosan stabil, életfogytig tartó és házasságon nyugvó családmodellért. Emiatt jogi, vallási, pénzügyi technikákkal, erkölcsi ráhatással, ismét meg akarják erősíteni a tartós nukleáris családot. A trend azonban a ráhatások ellenére megváltoztathatatlan, és mindenütt erősödik.

Összegzés

A történelemben egymástól gyökeresen eltérő természetű civilizációk váltják egymást. Jelenleg éppen a gépi termelés civilizációjába tartó hosszú átmenetben vagyunk, ahol az emberi termelés civilizációjában kiformálódott közgondolkodásunk felett már alaposan eljárt az idő. Ezzel már nem vagyunk képesek megérteni korunk megváltozott valóságát, és erre alapozva nem tudjuk eredményesen kézben tartani a társadalmat, a gazdaságot. Akkor mit tehetünk? Mindenekelőtt, el kell kezdenünk a változó valósághoz igazítani a gondolkodásunkat. Ez természetesen rendkívül nehéz, mert szokatlan, de érdemes végig gondolni, hogy merre kell mozdulnunk.

• Tudomásul kell vennünk, hogy a társadalom – sok ezer év egyensúlyi állapota után – ismét civilizációváltáshoz érkezett.

• Ki kell nyitni az agyunkat, meg kell szabadulni a régi gondolkodásunkat megbéklyózó ósdi előítéletektől, megkövült, életidegen dogmáktól. Kritikailag kell vizsgálnunk a közgondolkodásunknak azokat a „szent teheneit”, amelyeket a társadalom ma még vitathatatlan evidenciáknak tart. Fel kell tenni az eretnek kérdéseket is. Tényleg minél többen, minél többet kell dolgozni a nagyobb jólétért? Egyre több pénzre van-e szükségünk, vagy a szükségleteink egyre jobb kielégítésére? Az emberi élet célja csak a szűken vett munkarészvétel lehet?

• Nem elég a valóságot kizárólag a szűkebb részletek, a közelképek alapján szemlélni. A gondolkodásunkban döntő helyet kell kapniuk a megatrendeknek, hiszen valójában ezek határozzák meg az átmeneti világunk legfontosabb jellemzőit, az elénk kerülő problémák valódi természetét. Ismerni kell, hogy merre haladnak a megatrendek, és meg kell barátkoznunk azzal is, hogy ezeket nem vagyunk képesek akaratunk szerint befolyásolni, különösen nem a szűkebb részletek, felszíni tünetek folytonos alakítgatásaival. A megatrendek által meghatározott pályáról a szűkebb részletekkel kitörni nem tudunk.

• A jelenben legalább ne romboljuk le azokat a meglévő eszközöket, amelyeket a régi közgondolkodás felesleges luxusnak, pazarolásnak tekint, de amelyekkel a későbbiekben hatékonyabban alkalmazkodhatunk a gépi termelés további kibontakozásához. Két példa erre. Az oktatást elsősorban nem a mai munkaerőpiac szűklátókörű igényeihez, hanem évtizedekre előre gondolkodva a társadalom alkalmazkodásához kell igazítani. Az emelkedő szociális transzfereket sem lehet a „koraszülött jóléti állam” drága, káros hóbortjának tekinteni. Azok, a munkaszükséglet egyre csökkenő megatrendjéhez igazodó társadalmi-gazdasági alkalmazkodás megkerülhetetlen technikáját jelentik.

Végül a legfontosabb. A társadalom és a gazdaság okos kézben tartásához át kell térnünk az akarat gondolkodásmódjáról az alkalmazkodás gondolkodásmódjára. Az akarat gondolkodásmódja nem vesz tudomást az ember által befolyásolhatatlan megatrendekről, azokat minden erővel „legyőzni akarja”. Nemzetállami eszközökkel igyekszik elérni, hogy a saját országban mégis legyen mindenkinek állása, és gyorsuljon a gazdaság növekedése. Az alkalmazkodás gondolkodásmódja ezzel szemben tudomásul veszi a megatrendek természetét, irányát. Azt keresi, hogy miként lehet okosan alkalmazkodni a tőlünk független, befolyásolhatatlan valósághoz. Az alkalmazkodás gondolkodásmódja nem a többi nemzet ellenében, velük versengve, hanem a világgal együttműködve, közös megoldásokra törekszik.

Az akarat gondolkodásmódjának a kudarcát egyértelműen mutatják a megatrendek és az elmúlt évtizedek tényei. Tudomásul kell venni, hogy bármennyire szeretnénk, visszafelé már nincs út. Az alkalmazkodás gondolkodásmódja kétségtelenül nagyon szokatlan, viszont naponta tapasztalhatjuk, hogy erre vezetnek az utak. Ebben eddig is komoly eredményeket ért el a világ. A mai emberek már sok évtizede csendben, anélkül, hogy ennek a tudatában lennének, elkezdtek alkalmazkodni a megatrendekhez. Már nem viselnék el, ha annyit és olyan keményen kellene dolgozniuk, mint a XVIII. század kaszásainak, bányászainak, rakodóinak. A munka világán túli társadalmi élet kultúrája is fokozatosan javul. A mindennapjaink része lett a nyaralás, a hobbi, a munkán túli értelmes, alkotó aktivitás. A siker legfőbb biztosítéka azonban maga az emberi faj, amely az első civilizációs átmenetben már megmutatta, hogy képes önmagát és a gondolkodását megváltoztatva alkalmazkodni. Ha akkor sikerült, miért ne sikerülne ez most, a második civilizációs átmenetben is?


2017. június 8-án kerül megrendezésre az Open Source Circular Economy Days, vagyis a Nyílt Forrású Körforgásos Gazdaság létrehozását szorgalmazó nemzetközi rendezvénysorozat, amelyhez az Envienta nonprofit szervezet, illetve az Életfa Kulturális Alapítvány is csatlakozott. A “Közösségi jövő – A tudásmegosztás napjai” elnevezésű tematikus programot Budapesten a Dürer Rendezvényház 3-as termében szervezzük. Az eseményről itt tudhat meg többet.

A szerzőről

Az Envienta közösségi megoldáscsomag, mely tapasztalatok, erőforrások, valamint önfenntartáshoz szükséges termékek nyílt forrású megosztását teszi lehetővé. Ezen kívül pedig egy gyorsan növekvő, fenntartható, költséghatékony, non-profit, decentralizált és holisztikus társadalmi-gazdasági modell. Az Envienta Spanyolországban bejegyzett, nonprofit szervezet.

Kapcsolódó bejegyzések

Válaszolj