Az utóbbi időben rengeteget dolgoztunk az ICO kampányon és a weboldal, a white paper és egyéb dokumentumok mint pl. a SAFT és KYC kidolgozása miatt kevesebb idő jutott a projektünk fizikai megjelenésére.
Pitchelni márpedig kell és egy barátunk tippje alapján adtuk be a pályázatunkat a londoni CAPCO—SCTAG GmbH eseményre.
Gábor a CEO-nk átrepült Spanyolországból Londonba és felkészültünk az előadásunkra. Aki tudja milyen a startup élet tisztában van vele, hogy sokszor éjszaka folyik egy egy félkészülés és még a legutolsó percben is változhatnak dolgok.
A londoni versenyt mi egy színpadi versenynek hittük, de rövidesen kiderül, hogy egy zárt ajtók mögötti kerekasztal megmérettetésről lesz szó. Összesen 30 startup közül válogattak be minket és a szobában végül 3 ICO maradt. Valljuk be már ez is komoly validációt jelent. A CAPCO oldaláról voltak akik a svájci SCTAG GmbH -t képviselve repültek át erre a meetingre. A zsűri fele így tehát az angliai es svajci kripto- és klasszikus befektetési modell szakértőkből állt össze. A zsűriből pár név: Ismail Malik, Andreas Müller, Romal Almazo, Reiner Janse van Rensburg, Adrian Wynter, Rajdip Pal és az egész eseményt vezető Garry Martin.
Az első prezentáció után nyilvánvalóvá vált, hogy nem kell arra a szűk 15 percre hagyatkoznunk, amelyre az egész pitch ki lett hegyezve. Gábor így “el is dobta” a prezit és az envienta.com weboldalat segítségül hívva, nagyon mélyen bele tudtunk menni az ENVIENTA projekt bemutatásába. Ami számunkra egy nagyon komoly és pozitív visszajelzés volt, hogy a jelenlévőkből mindenki elsőre megértette, hogy mit is építünk és hogy ez mind hogy is fér bele abba a hybrid üzleti modellbe mely egyidejűleg ad megoldást környezeti, társadalmi és gazdasági kihívásokra.
Mondanom sem kell, hogy emellett sokat tanultunk, hiszen az egyik startup miatt szóba kerültek a security és a non-fungible tokenek is (ERC-721-es Ethereum szabvány amellyel a világ először a CryptoKittes-en keresztül került kapcsolatba és lényege hogy fizika tárgyakat, anyagi javakat tudunk vele tokenizálni).
Nagy örömünkre, a résztvevők egyöntetűen mellettünk szavaztak, amely elég sokat jelent egy ilyen erős neveket felsorakoztató szakértői csoport esetében. Azon túl, hogy újabb visszajelzéseket kaptunk arról, hogy jó úton vagyunk (és minden kérdést felkészülten fogadtunk), a továbbiakban egy tanácsadási folyamat veszi kezdetét (hiszen mindig is lesznek stratégiai kérdések, amikor fontos lesz külső szakértő bevonása). Rövidesen visszatérünk Londonba a projekt potenciális befektetőivel folytatott eszmecserére, amelyről szintén beszámolunk majd.
Ha követni szeretnéd az ENVIENTA projektet, gyere és csatlakozz a Telegram csatornánkhoz (angol): http://t.me/envienta
Forrás: Envienta Magyarország
Válaszolj
Kommenteléshez logged in be kell jelentkezned.