A Googleplextől az újjászületésig

Két napja az életünk nem szól másról, csak arról, hogy a prezentációnkon dolgozunk. A kérdés az, hogy mit fogunk mondani ha 1 percünk van, vagy ha 5 percünk lesz előadni az ENVIENTA üzleti modelljét, megtérülést, stb.

Gaborral teljesen átdolgozzuk a pitchet… gyakorlatilag nulláról építjük fel az egészet. Komolyan mondom, ez a legnehezebb, mert ha benne vagy a saját projektedben, nem tudsz elvonatkoztatni, külső szemmel nézni.

Le kell rombolnod mindent és újra neki kell kezdened, kiásni az alapokat. Ettől lesz az észnek erősebb érvrendszere, amely nagyobb esély a sikerre…

Menet közben jönnek az emailek és vadidegen emberek kezdenek kerülgetni engem Instagramon, akik “beszélni szeretnének velem”. Hogy elsőre erről mit gondolok, abba ne menjük bele, de az amerikai mentalitás teljesen más és sok félreértés tisztázása után kiderülnek olyan dolgok, mint hogy az illetőt annyira érdekli az ENVIENTA, hogy vissza akar hívni a white paper elolvasása után.

Mindez azzal kezdődött, hogy István barátom segített abban, hogy normális PR kommunikációra is alkalmas fotók készüljenek rólam. Konrétan tudom, hogy minden azzal a fotóval kezdőtött. Szóval innen is hálás köszönet Baráth Ádámnak.

Az egész hátterében természetesen az Instagram algoritmusa is lehet, amely imádja ha Story-t posztol az ember… Az egész olyan, mint egy film, komolyan: emberek jönnek a semmiből és sosem tudod ki az, akinek a kapcsolatai révén beindul az, amin évek óta dolgozunk.

Újra kezdtem a teljes kalkulációt, amit a szakma csak “Profit and Loss”-ként ismer.

Gyakorlatilag ez egy olyan több füles Excel táblázat, ahol kivetíted a feltételezett jövőt, ha lehet pesszimista számokkal, hogy hihető is legyen. Nos én jócskán lehúztam mindent. Igen, lassan jönnek be a rendszerbe a gyártók, kevés vevőnk lesz az elején és lassan fog növekedni minden, stb. A másik oldalon jönnek a kiadások, minimum 10 fős csapatot kell felvenni, vagy kiszervezni a fejlesztést stb.

Itt derül ki többek között az, hogy mekkora befektetői tőkére van szükség a gyorsított növekedéshez. Ha lassan megy minden, az erős hátrányt jelent, hiszen a világ sem hülye, másoknak is jönnek az ötletei. Nem ma kezdtem és nem egy olyan projektet láttam már (vagy ép építettem), ahol a kezdetben nemlétező versenytárs elhúzott mellettünk. Ezt kell elkerülni és (habár ezen a csapaton belül is megoszlanak a vélemények) szerintem ez csak kezdőtőkével oldható meg.

Hogy ne lássak mindenhol számokat ahova csak nézek, bringázunk is néha.

A legutóbb meglátogatott hely a Googleplex volt, a Google Mountain View-i központja. Mivel vasárnap volt minden be volt zárva, ami azért vicces, mert sok ember látogatja meg a Google “faluját”. Ez egy igazi városrész itt és ami szemmel látható: tényleg sokan laknak lakókocsikban (elkerülve a magas lakbérfizetést).

Épp ezen írás közben jött egy email az egyik emberkétől, akivel a legelső Angel találkozón beszéltünk. Az email hosszasan tárgyalja mit és hogy kellene csinálnunk, hogy érthetőbb legyen az ajánlatunk és mely részekre figyeljünk oda jobban. Hát ez a jó az egészben: minden meetupon tanulunk valamit és szivacsként szívjuk fel a tudást első kézből.

Ha követni szeretnéd az ENVIENTA projektet, gyere és csatlakozz a Facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/736575179754144/

 

Source: ENVIENTA Magyarország

A szerzőről

ENVIENTA Magazin főszerkesztő & közösségi média felelős

Kapcsolódó bejegyzések

Válaszolj