Ökofalu svéd módra

Recept: végy egy svéd-amerikai családot, szórd meg szociális és környezetvédelmi érzékenységgel, helyezd rá egy 5 hektáros tanya-tepsire, tedd be a svéd konzumerizmus és bürokrácia sütőjébe 9 évre, közben folyamatosan locsold önkéntesekkel és gyakornokokkal, majd ízlésesen vagy kevésbé ízlésesen tálald a világ számára.

Volt egyszer egy amerikai srác aki Svédországba ment tanulni és hogy, hogy nem, a tanulmányai alatt megismerkedett egy kedves svéd lánnyal. Sok közös volt bennük, szerettek tanulni, álmodozni, mások lenni mint a többiek. Hittek egy olyan világban, ahol az emberek jó viszonyban, egymást segítve tudnak együtt élni, és közben a környezet értékeit is tisztelik. Telt-múlt az idő, a fiatal párból 3 gyermekes család lett, de az álmaikat továbbra is szűnni nem akaró lelkesedéssel követték. Oszlopos tagjai voltak az SCI – önkéntességgel a békéért szervezetnek, aktívak voltak svéd környezetvédelmi mozgalmakban, de nem ilyedtek meg a külföldi kalandoktól sem. Először Panamába költöztek ki családostul, majd később Albániába, hogy a közgazdasági, szociális és felnőttképzési tudásukkal az elmaradottabb térségekben is segíteni tudjanak.

Aztán eljött az idő, hogy ismét az otthoni környezetükben próbáljanak meg újító gondolatokat megvalósítani. Elhatározták, hogy kipróbálnak egy új közösségi életstílust, és ökofalut alapítanak a svédországi Gotland szigetén. Először más családokkal együtt tervezgettek, de amint a tettek mezejére kellett volna lépni és megvásárolni a falu bázisát alkotó területet, addigra egyedül maradtak. De sem ez a fordulat, sem a magas svéd ingatlan árak nem tántorították el őket. Pályázatokon indultak, megkeresték az Öko bankot az ötletükkel (ó igen, Svédországban ilyen is van), és belevágtak az álmuk megvalósításába. A helyet elnezvezték Suderbyn ökofalunak, majd elkezdték felújítani a régit, építeni az újat, mind az épületeket, mind a benne lakó közösséget, aminek egy évig én is a tagja lehettem.

Ne jó, de mi az az ökofalu egyáltalán? Jogos a kérdés, mert ugye az rendben van, hogy öko, mert a csapból is ez folyik, de hogy még falu is? Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba:

Az ökofalvak környezetüket kis mértékben terhelő, fenntartható, teljes és kiegyensúlyozott életet biztosító emberi települések, melynek tagjai azonos ökológiai, szociális illetve spirituális értékeket vallanak.

Általában megfigyelhető, hogy a legtöbb közösség kezdetben a három érték közül csak egyre összpontosít, és csak később, ahogy növekednek, illetve jobban kapcsolatba kerülnek egymással a tagok, úgy terjesztik ki érdeklődésüket a másik két területre is. Ez zajlik Suderbynben is, ők az ökológiai lábnyomcsökkentésre és a permakultúrás kertészetre öszpontosítanak, de jelenleg nincs semmilyen spirituális vagy vallási elkötelezettségük (és nem is szektások), csak kedvelik a jó fej embereket, és igyekeznek ilyen tagokat választani.

Megérkezésemkor 9 fő volt a lélekszám, úgyhogy inkább mondanám öko-lakóközösségnek mint falunak, plusz maga a terület is csak 5 hektáros, ami inkább tanya méret. Viszont a pörgés annál nagyobb volt, mindig voltak új arcok, hol az ott lakók barátai jöttek látogatóba, hol érdeklődők, önkéntesek bukkantak fel.

A közösségen belül is mozgalmasan teltek a napok, meglepő volt számomra például, hogy a közösség helyben dolgozó tagjaival közösen ebédeltünk, és az ebédet váltvaforgóban mindig más készítette el. Szerencsére én elég sokáig ki tudtam húzni magam a kötelezettség alól, akkoriban nem voltam egy konyhatündér, és nem akartam hogy valaki az én kotyvasztásomtól dőljön ki. Hétfő reggelenként egy munkamegbeszéléssel indítottuk a hetet, megbeszéltük milyen feladatokat kell megcsinálni azon a héten. Dolgoztunk a kerttel, épületekkel, 5 hektáron mindig akadt valami tennivaló, a következő bejegyzésben bővebben is kifejtem majd a munkáimat.

A napi teendők mellett sok közösségi eseményt is rendeztünk: svéd hagyományok ünneplése, nyílt nap az érdeklődöknek, látogatások más farmokon, kirándulások a természetben, táborok, tanuló körök. Nyáron aztán sok fiatal önkéntes és gyakornok érkezett, ráadásul volt egy jó minőségű Bose bluetooth hangszoró is a konyhában, úgyhogy adtunk a lazulós estéknek is rendesen. Volt közös filmezés, karaoke esték, a Spotify+Musixmatch kombóval még én is tudtam újat mutatni az ökofalusi arcoknak. Voltak spontán beszélgetések, társasjátékozás, tűz körül táncolós, gitározós esték is, de jártam a városba is közösségi szaunázni és röplabdázni, szóval nem nagyon untakoztam azt kell hogy mondjam.

Nekem ezekből az élményekből jött az egyik személyes felismerésem is. Tökmindegy volt, hogy huszonyolcféle evőeszközünk, ágylepedőnk volt, vagy hogy használt és saját készítésű bútorok vettek körül minket, a minőségi együtt töltött idő egyszerűen feledtetett mindent. Szerintem a nagyvilágban is arra kellene törekedni, hogy a lehető legjobb viszonyt alakítsuk ki a családtagjainkkal, barátainkkal, és úgy ánblokk a körülöttünk lévőkkel, mert ez több boldogságot és elégedettséget ad, mint egy csomó haszontalan tárgy. A kiegyensúlyozott kapcsolatokat viszont nem is olyan egyszerű elérni, az iskolában nem tanítják, régen nem volt divat az érzéseinkről beszélni, manapság pedig már inkább az önzőség a menő. Úgyhogy ha nem is költözünk azonnal ökofaluba (bár egy remek terep a személyiségfejlődésre és az összecsiszolódásra), de legalább fordítsunk elég időt és energiát a kapcsolataink ápolására, egy újabb céltalan ruha vagy kütyü vásárlása helyett. Tudom, hogy nem egyszerű, de azt is hogy nem lehetetlen.

Az ökofalu alapításakor a család meglehetősen tudatos volt, úgyhogy mielőtt bármibe belevágtak volna, körbenéztek más ökofalukban, hogy ellessék a jó praktikákat és tanuljanak mások hibáiból. Arra jutottak, hogy a pénz és a birtoklás kérdése igencsak meg tudja mérgezni egy közösség viszonyait, úgyhogy első lépésként létrehoztak egy egyesületet, amiben meghatározták magának a közösségnek a célját, a döntési módszereket és ami jogilag tulajdonolta a birtokot.

Aki hosszú távon szeretett volna csatlakozni a közösséghez, annak először egy fél éves próbaidőszakot kellett eltöltenie, majd a közösség tagjainak beleegyezése és a belépési díj kifizetése után (aminek kb a 90%-a kilépéskor visszajárt) már teljes értékű taggá válhatott. Emellett volt még egy havi díj, amit a rezsi, étel és a karbantartás finanszírozására fordított az egyesület. Ez viszont azt jelentette, hogy az ott lakóknak a kinti világból kellett találniuk bevételi forrást, mivel az ökofalu nem volt önálló sem energetikailag, sem az ételt tekintve.

Amikor eljöttem, akkor éppen ezeknek a keretekeknek a módosításán dolgoztak, mert az idő előrehaladtával elkezdtek elavaulni, ami bizony belső konfliktusokhoz is vezetett. Szerencsére felismerték a problémkat, és elkezdtek dolgozni a megoldásukon, sőt, olyan projekteket is elkezdtek tervezni, amiből az egyesület bevételt tud generálni a jövőben és foglalkoztatni tudja az ott lakókat, így tovább tudnák erősíteni a közösséget.

Ahogy korábban írtam, az ökofalu (vagy ökolakóközösség) egy öt hektáros területen helyezkedik el, aminek a központi épülete jelenleg egy régi kőház. Ebban vannak a közösségi helységek: konyha, étkező, fürdő, közösségi szoba, illetve 6 kisebb szoba. A házat egy elektromos fűtési rendszer fűti, amire rásegít egy napkollektoros rendszer. A főépeleten kívül van még négy kisház, ahol szintén lehet lakni, plusz van még két nagyobb pajta, ahol a műhely, garázs, iroda, jóga szoba, és egyéb közösségi helységek találhatóak. (Frissítés: azt elfelejtettem leírni, hogy a birtok elhelyezkedésének volt egy nagy hátránya. A ház előtt elhaladó főút nyáron iszonyatosan forgalmas és így zajos is volt, ami sajnos rombolta az idilli hangulatot. Úgyhogy ha valaki ökofalu alapításán töri a fejét, erősen javaslom hogy távol legyen a zajtól, mert sokat ronthat az ott lakók napi életminőségén is.)

A szavak után viszont beszéljenek most a képek, kattintás után rövid leírást is találsz hozzájuk.

Mindent összevetve én itthon is el tudnám képzelni az életet egy jól működő ökofaluban, de az látszik hogy nagyon jól meg kell szervezeni az alapokat és az együttműködést. Lehet, hogy a tapasztalataim alapján egyszer majd én is belevágok? Nem tudom, de addig is folytatom a tapasztalataim megosztását. Köszönöm, hogy ezúttal is velem tartottál, találkozzunk a következő bejegyzésnél!

Önfejlesztőtér blog