Hazánkban még nem bevett dolog a közösségi energia használata, ahogy például a szomszédban, Ausztriában már az. Nem megszokott forma ez, a különböző nyugati példák és hazai kezdeményezések hatására azonban itthon is kezd elterjedni. Ugyan még csírájában van a dolog, vannak azonban ígéretes kezdeményezések, a nehézségek ellenére is. Lőrincz Ágnessel beszélgettünk.
Mit jelent neked a közösségi energia?
Azt, hogy egy közösség tagjai megpróbálnak olyan szinten fejlődni energetikailag, hogy abból nekik vagy jövedelmük származzon, és/vagy a szociális érzékenységüket kielégítse. Mondok egy példát: ha van egy lepukkant iskolaépület, akkor az odajáró gyerekek szülei úgy gondolják, hogy ha sokan összeállnak, akkor ennek az iskolának lehetne saját kis naperőműve, ami nem meríti ki a kiserőmű fogalmát, maradna tehát háztartási kiserőmű méretben. A tulajdonosa ennek pedig az a grémium lenne, akik összeadták ennek az erőműnek az árát. Ennek fejében pedig annyit kérnek, hogy azt a pénz, amit az iskola megspórol azzal, hogy megtermeli saját villamos energiáját, a grémium döntése alapján költsék el energetikai korszerűsítésre, nyílászáró cserére, izzócserére, fűtéskorszerűsítésre. Ebben az egész gondolkodásban már egy olyan elrugaszkodott felelősségvállalás van, amely azt mondja, hogy az én gyerekemnek fontos, hogy legyen meleg, legyen normális ablak, legyen világítás – lásson, ne menjen tönkre a szeme, mindezt azonban nem a legrövidebb úton intézi el az ember, hanem egy körülményesebb, ám, hosszútávon kifizetődőbb módon érem el, úgy, hogy akár 30 év múlva is működhet ez a rendszer.
Hogy kerültél kapcsolatba ezzel az egésszel?
Végzettsége szerint kommunikációs és pr-szakértő, újságíróként és szinkrondramaturgként dolgozik. Az Átalakuló Wekerle önkéntese megújuló erőforrások témában. Jelenleg modelleket dolgoz ki különböző célcsoportok számára, hogyan tudnak közösségi finanszírozással saját háztartási méretű kiserőművet vagy kiserőművet létrehozni, ehhez milyen jogi lépések szükségesek, és milyen anyagi ráfordítással kell számolniuk. Ezzel párhuzamosan, többekkel együtt azon dolgozik, hogy létrejöjjön a Wekerlei Energia Szövetkezet, működő PV-kiserőművel, lehetőleg a kerületben. |
Úgy, hogy két évvel ezelőtt elkezdtünk építkezni, beépítettük a kis lakásunk tetőterét, hogy az egyre csak növő gyerekek elférjenek. Annak idején kis lakást vettünk, direkt azzal a céllal, hogy majd beépítjük a tetőterét. Amikor a vége felé jártunk az építkezésnek, szóba került a fűtés, az áram, hálózatra csatlakozás, és elkezdtünk azon gondolkodni, mi lenne, ha nem fűtenénk többet gázzal, hanem áttérnénk valami olyan elektromos fűtésre, vagy geotermikusra, hőszivattyúsra, amelyhez nem kell a gáz. Elkezdtem nézegetni az árakat és a rendszereket, hogy melyik milyen hatékonyságú, hogy érné meg, mekkora beruházás lenne. Ha ma egy gázrendszert valaki kicserél, az már mindennel együtt – engedélyeztetés, kéményseprő, csőcsere, gázművek, meo – milliós tétel. Ha pedig már ekkora tételekben gondolkodik az ember és kénytelen megcsinálni, akkor azon is el lehet gondolkodni, hogy mi lehet helyette. Akkor voltak a szabályozási változások a kazánoknál és hirtelen már közel félmillióba került egy kondenzációs kazán, ami óriási összeg volt nekünk. Elkezdtünk tehát azon gondolkodni, hogy ha ez ennyibe kerül, akkor milyen alternatíva van. Az áram adott volt, hallottunk már a norvég panelekről, meg a légkondicionálóval való fűtésről – elkezdtünk tehát tervezgetni. Azonnal kiderült, hogy előbbi megoldásnak kb. 7000 kilowatt a terhelése éves szinten, ez azért elég komoly összegre jön ki. Ha azonban napelemmel megtámogatnánk ezt, akkor már rögtön sokkal jobb lenne a helyzet, gondoltuk. Elkezdtünk tehát puhatolózni ebbe az irányba, ki is derült azonnal, hogy nagyon jó a lakásunk tájolása, minden klappolni látszott addig, amíg ki nem derült, hogy mivel műemlékvédelmi besorolású épületben lakunk, napelemet nem lehet bárhova tenni, az utcáról nem is lehet látható. Felvettem a kapcsolatot az önkormányzattal, hogy a szabályozást tisztázzam és kiderült, hogy az önkormányzat fenntartható fejlődés tanácsnokának Ferenczi István párja, egy skót származású hölgy, Tracey Wheatley egykor az Energiaklubnál dolgozott, és most az átalakuló Wekerle-szervezetet működteti, illetve a Védegyleten keresztül hatalmas nemzetközi hálózat tagja. Írtam neki, hogy segítsen a helyzetünkben valamit kitalálni. Kiderült, hogy ők már a kétezres éves eleje óta vívják a csatájukat az önkormányzattal a műemléki szigor és az emberek igényei, illetve a technikai fejlődés ellentétében és próbálják az összes együtthatót összehozni. Jelenleg ugyanis az elképzelést egy kidolgozott tervvel a főépítésznek kell beadni és egyéni elbírálás van, amit én nagyon igazságtalannak érzek. Én elkezdtem egy párbeszédet ebben az ügyben Tracey-vel, aki nagyon megörült annak, hogy van itt valaki, aki újra felveszi ezt az energetikai fonalat, amivel 2011-ben foglalkoztak utoljára érdemben. 2011 óta a napelemek területén óriási fejlődés volt, mérföldeket haladt a tudomány. Sűrű levélváltást kövezően ő javasolta, hogy ha én már ennyire beleástam magam ebbe az ügybe, akkor kezdjünk el ezzel az egész üggyel foglalkozni intenzívebben és elküldött egy varsói közösségi energia workshopra.
Azóta vált konkrétabb tervvé a közösségi energia nálad?
Igen. Eleinte egy vásárlói közösségben gondolkodtunk. Ez azt jelenti, hogy magánemberek, saját házrésszel, saját tervekkel megbíznak egy vállalkozót azzal, hogy egyedi ajánlat alapján kivitelezzen nekik. Fel kell mérni kvázi solar kataszterben hogy melyik az a terület, ahol érdemes lenne telepíteni napelemeket, betájolni a házakat, stb. De sorra jöttek az akadályok: sok helyre szabályozás miatt, más helyeken a nagyon rossz hatásfok miatt nem lehetett napelemet tenni. Az derült ki végül, hogy a lakókörnyezetünk egészét tekintve nem lehet megoldást adni helyben telepített napelemekkel.
Mi lett akkor a megoldás?
A sok akadály miatt egyszerűen azt kezdtük el nézni, hogy ha itt, ahol mi lakunk nem lehet megoldani, hogyan tudnánk megoldani úgy, ha máshol telepítjük. Mi lenne akkor, ha azt a pénzt, ami családonként rendelkezésre áll, betennénk „közösbe” és létrehoznánk egy erőművet úgy, hogy 50-100 család, 100 millió forint körüli összeggel összeáll, és zöldmezős beruházással vagy használaton kívüli önkormányzati telken létrehoz egy naperőművet. Ez mind nagyon szép és jó volt, azonban arra nem számított senki, hogy a villamosenergia törvényben az nincs benne, hogy az általam, mondjuk, Gyál ipartelepén megtermelt áram mennyiségét otthon a saját villanyórám állásából valahogy levonhatom. Az van benne, hogy megtermelem, és betáplálom a rendszerbe. Pont. Tehát az általam megtermelt mennyiséget nem tudom felhasználni, hanem az bevételként funkcionál, jövedelem, adózni is kell utána. Ez persze kicsit elkedvtelenítette az időközben összekovácsolódott kis közösséget, nem csillogott olyan szépen a jövő.
De nem adtuk fel, rengeteg új ötlettel, tervvel álltunk elő, hogyan lehetne mégis a rendelkezésre álló energiaforrásokból minél többet felhasználva csökkenteni a költségeinket? Ekkor bukkantunk a Sunmoney nevű igen érdekes történetre. Ez egy angol tulajdonú társaság, MLM-rendszerben működik, és önálló rendszereket tervez nagyipari fogyasztóknak, a gyárak, telepek tetejére – olyan, nem oda-vissza tápláló rendszereket építenek, amelyek kapacitása megfelel az adott ügyfél fogyasztásának. Ezt alaposan tanulmányoztuk és az ötletet, a rendszer működését kölcsönözve alakítottuk ki saját elképzelésünket. A lényeg az, hogy mára már 6-7 féle működőképes variációval rendelkezünk, hogy hogyan lehet ezeket az erőműveket létrehozni közösségi finanszírozással, és működtetni.
És úgy néz ki, hogy lehet – van ennek racionalitása Magyarországon?
Most ott tartunk, hogy 8-10 család van, aki ebben mindenképpen részt szeretne venni. Az önkormányzattal is szoros kapcsolatot ápolunk, mert a varsói workshopon kiderült, hogy külföldön is önkormányzati részvétellel működnek a közösségi energiás projektek. Sok helyen megkönnyíti a helyzetet, hogy az önkormányzatok nem függenek annyira az államtól, mint nálunk, nagyobb önálló jogkörük van, melyek alapján például akár saját kis energetikai hálózatot is létre tudnak hozni. Januárban jártam a Magyar Természetvédők Szövetségének egy konferenciáján, ott pont arról volt szó, hogy Németországban ezekkel a rendszerekkel a megtermelt zöldenergiát hogyan szállítják akár több száz kilométert. Ott a tartományi kormányzás lehetővé teszi azt, hogy egy nagy rendszer helyett sok kicsiben gondolkodjanak.
Mi is kicsiben próbálkozunk, például közösségi finanszírozással megtámogatni a projektünket. Így akár csekély összeggel is be lehet szállni, úgy, mint annak idején a téglajeggyel, amit Gobbi Hilda is árusított. Vesz valaki egy részjegyet, melynek összegének megfelelő osztalékát évente megkapja. Kiserőműveknél például, amíg nem mész az 500 kilowatt fölé, kötelezően átveszi az állam a megtermelt áramodat és kötelezően kifizeti azt a támogatott tarifát, ami most 32 forint plusz áfa körül van. Befektetésnek sem rossz, a Sunmoney példájából kiindulva, 5 millió forintos összegnél már egyáltalán nem rossz a hozam, a nevetséges banki kamatokhoz viszonyítva pedig mindenképpen. Persze, lehet azt mondani, hogy függ az időjárástól, hogy mennyit termel a kiserőmű, ilyen ködös téli időben például nem sokat – a nyári csúcshőmérsékleteknél azonban elképesztő termelés van. Pont most nézegettem, hogy a vállalkozóknak milyen tapasztalata van a kiserőművekkel, és egy 500 kilowattos névleges teljesítményű erőművel például 600MWh-t lehet termelni egy évben. Azért ez nem rossz, és azt jelenti, hogy kb. 8 éves megtérüléssel lehet számolni. Egy ilyen erőmű élettartama kb. 30 év – azaz a nyolc évet követően rossz esetben is még 20 évet termel úgy, hogy már visszahozta a befektetett összeget.
Mennyibe kerülne egy ilyen kiserőművet létrehozni, területtel, felépítéssel, mindennel együtt?
Az eddig kapott árajánlatokból tudunk kiindulni, ezek alapján azt lehet mondani, hogy nekünk most az 500 kilowattosnál kisebb erőműre van lehetőségünk, legalábbis induláskor. Erre egy 1,2-1,5 hektáros területre lenne szükség, Budapesten nem valószínű, hogy ekkora terület rendelkezésre állna. A kispesti önkormányzattal tárgyalva felajánlottak egy ennél kisebb területet, amellyel az önkormányzat, mint szövetkezeti tag be tudna szállni a projektbe, apportként. Nyilván, az országban bárhol lehetne létrehozni erőművet, a rendszerbe táplálás bárhol megtörténhet, de mi szeretnénk helyben megtartani. Mi abban gondolkodunk, hogy minél közelebb legyünk befektetésünkhöz – egy Wekerlén lévő 3 ezer négyzetméteres telket, közösségi finanszírozással megvennénk, és szövetkezeti formában működtetnénk – ehhez jönne hozzá az a terület, amellyel az önkormányzat száll be a projektbe, mint tag, akinek ugyanúgy jár a bevétel utáni része, mint mindenki másnak. Maga a szövetkezet, mint forma pedig optimális, bár tudjuk, hogy eléggé rossz a hírneve itthon a termelőszövetkezetek miatt, sok negatív tartalom rakodott rá. Ez azonban az egyetlen olyan céges forma, ami nincs sem adózási sem könyvelési sem járulékfizetési kötelezettséghez kötve, ezért ez az egyetlen olyan forma, amelyben úgy lehet dolgozni, hogy ha esetleg nem történik érdemi előrelépés évekig sem, akkor sincsenek állandó költségek, amelyeket folyamatosan görgetünk. Jó példa erre az Első Magyar Energiatermelő Szövetkezet is, akik évek óta léteznek, de sajnos még mindig nincs erőművük. Ez nyilván a borús példa, de onnan is meg lehet közelíteni, hogy ideális forma ez, mert minden egyes tulajdonosnak ugyanakkora szavazata van – akkor is, ha 20 milliót tesz be és akkor is, ha 500 ezret. Ez nyilván nem tetszik valakinek, mi azonban úgy gondolkodunk, hogy a törvény által előírt 7 alapító tag egyfajta grémiumként funkcionál, vészfékként van jelen, nehogy olyan irányba menjen el a történet, ami nem felel meg a közösség céljainak. Az a jó a közösségi finanszírozású projektekben, hogy minden egyes esetet teljesen személyre – vagy helyzetre lehet szabni, az erőmű kapacitásától kezdődően, minden másra kiterjedően. Például akár egy társasház tetejére és oldalára is fel lehet szerelni egy akkora oda-vissza tápláló naperőmű-szettet, ami fedezi a társasház áramszükségleteit, lenullázza az áramszámlát. De ha egy 60 kilowattos kiserőművet szerelnek fel, akkor abból a bevételből a társasház már profitálhat.
Mi a következő lépés?
Elkezdtünk el egy gazdaságfejlesztési kurzust közösen, együttműködésben vagyunk a Corvinus egyetem docensével, dr. Pataki Györggyel, illetve az ESSRG-vel, ahol egy elég komoly műhelymunkában szerzünk ismereteket havonta egyszer. Ennek volt nemrég egy társadalmi vállalkozások estje, ahol találkoztunk dr. Czafrangó Jánossal, az Erste Bank társadalmi vállakozásfejlesztési programvezetőjével és a SEEDS pályázat gondozójával, és Varga Évával, aki független tanácsadó, de korábban a NESsT Magyarországnál dolgozott és különböző kis társadalmi vállalkozások elindításában részt vett. Tőlük hallottunk arról az üzleti modellről, amelyen most gondolkodunk – mostanáig egy nagyon idealisztikus kép élt bennünk, ez mostanra kezd átalakulni, egy racionális, gazdaságilag megalapozott, üzletileg életképes modellé, stratégiával, termékdefinícióval, letisztult célokkal, értékesítési és kommunikációs csatornákkal, stb. Röviden: komolyra fordult a dolog. Életcéllá vált az, ami eddig egy hobbi volt.
NRGreport, .
Válaszolj
Kommenteléshez logged in be kell jelentkezned.